Chelsea: A legjobb helyen vagyok – Thomas Tuchel

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 11:06
null
Thomas Tuchel munka közben (Fotó: AFP)
Fantasztikus teljesítményt produkál a Chelsea kispadján a januárban kinevezett Thomas Tuchel. A német tréner a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntő után a goal.com-nak adott interjút, amelyben mesélt a jövőjéről és a jelenlegi érzelmeiről.

 

Januári kinevezésekor Thomas Tuchel 18 hónapos szerződést írt alá a londoni „kékekkel”, ám az elmúlt időszakot követően lehetséges, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. A tréner a lapnak elmondta, hogy amikor megérkezett Londonba, a legfontosabbnak azt tartotta, hogy a legjobbját tudja nyújtani, ez pedig a jövőben sem fog változni.

„Ha megérdemlem, hogy maradjak, akkor nagyon boldog leszek, és maradni is fogok, ameddig csak lehet. Úgy érzem, a Chelsea-család tagjává váltam. A klubnál fantasztikus körülmények között dolgozhatunk, hihetetlen a támogatás mértéke, és olyan csapatunk van, amellyel képesek vagyunk harcolni. A legjobb helyen vagyok, a legjobb időben” – folytatta nyilatkozatát Thomas Tuchel.

A Chelsea a német edző irányítása alatt eljutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, valamint az FA-kupa döntőjébe, míg a bajnokságban harcban áll a harmadik helyért.

Tuchel kinevezése után 14 tétmérkőzésen maradt veretlen a csapattal – először a West Brom (5–2) tudta legyőzni a londoniakat –, amivel megdöntötte Luiz Felipe Scolari vonatkozó klubrekordját; a brazil a 2008–2009-es idényben 12 találkozón maradt veretlen új edzőként.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik