Chelsea: a kolumbiai csatár miatt nem megy Rémy a Villához

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.01. 13:46
Ismét megsérült Radamel Falcao, az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Chelsea kolumbiai támadója.

Guus Hiddink vezetőedző elmondta, hogy a 29 éves csatár január közepéig nem edzhet, és a hónap végéig biztosan nem játszhat, mert az egyik edzésen kiújult a combsérülése. A Monacótól kölcsönvett Falcao legutóbb októberben léphetett pályára a Chelsea színeiben, és ebben az idényben mindössze egy gólt szerzett.

A holland tréner éppen Falcao sérülése miatt nem akarja elengedni az Aston Villa együtteséhez a francia Loic Rémyt, pedig a sereghajtó vezetőedzője – a 28 éves csatár honfitársa –, Rémi Garde szerdán kijelentette, hogy mindenképpen szeretnék leigazolni.

„Abban a helyzetben, amelyben most a Chelsea van, nagyon fontos, hogy a lehető legerősebb legyen a csapat. Ő a mi játékosunk, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ha valakit érdekel a megszerzése, azzal kell először beszélnie, akihez szerződés köti” – magyarázta Hiddink.

Rémy 14 tétmeccsen lépett pályára ebben az évadban, és három gólt szerzett, de másfél évvel ezelőtti leigazolása óta mindössze hét bajnoki találkozón volt kezdő a Chelsea-ben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik