Championship: kirúgták Bogdán Ádámék menedzserét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.26. 13:18
null
(Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám együttese, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Wigan Athletic menesztette Gary Caldwell menedzsert.

A hússzoros magyar válogatott kapus csapata a Championship 23., utolsó előtti helyén áll. A vezetőség azért döntött a váltás mellett, mert 14 bajnokiján a Wigan mindössze két győzelmet tudott felmutatni, öt döntetlen és hét vereség mellett.

A klub elnöke, David Sharpe a klub honlapján elmondta, élete legnehezebb döntését kellett meghoznia.

„Az előző szezonban megérdemelten nyertük meg a harmadosztályt. Azonban a lendület nem tartott ki az új sorozatra, így a klub hosszú távú érdekeit szem előtt tartva cselekedtem” – mondta a Wigan első embere.

Caldwellt 2015 áprilisában nevezték ki a Wigan edzőjének, nem sokkal azután, hogy felhagyott az aktív játékkal. A 34 éves skót szakember előzőleg 111 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és kapitánya volt a 2013-ban FA-kupa-győztes együttesnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik