Championship: kirúgta a volt angol kapitányt a QPR

Vágólapra másolva!
2019.04.01. 18:31
Másfél hónap híján egy évig tartott a korábbi angol szövetségi kapitány, Steve McClaren regnálása az angol másodosztályban szereplő Queens Parks Rangers menedzsereként, a londoni klub vezetői ugyanis közölték, megválnak az 57 éves szakembertől.

McClarent tavaly májusban nevezték ki a klub menedzserének, s kezdetben nem alakult rosszul a szerepvállalása a klubnál, ám az idei évre fordulva valami megtört: 2019-ben a csapat mindössze három mérkőzést tudott megnyerni, s a legutóbbi 15 bajnokijából egyszer győzött, és további két döntetlen mellett 12 vereség volt a mérlege.

„Steve keményen dolgozott a klub sikereiért, ám a következő idénybeli célok felállításakor úgy éreztük, változtatásra van szüksége a csapatnak, amit inkább most lépünk meg, mint az új idény elején” – fogalmazott a korábbi válogatott támadó, Les Ferdinand, aki jelenleg a QPR sportigazgatója.

Steve McClaren 2006–2007-ben volt az angol válogatott szövetségi kapitánya, de nem tudta kijuttatni a nemzeti csapatot a 2008-as Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik