Championship: Bogdán lehúzta a rolót, nyert a Bolton

Vágólapra másolva!
2013.02.26. 23:08
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 29. fordulójából elhalasztott mérkőzésén Bogdán Ádám csapata, a Bolton hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Peterborough Unitedet. A magyar kapus végigvédte a mérkőzést, és több védést is bemutatott.

A 35. fordulóból két mérkőzést rendeztek meg kedden, a Burnley hazai pályán kikapott a kiesés elől menekülő Huddersfield Towntól, Futács Márkó együttese, a Leicester City viszont otthon tartotta a három pontot a Blackburn ellen. A magyar támadót nem nevezték az összecsapásra, amelyen tovább folytatta nagyszerű sorozatát Chris Wood, az új-zélandi csatár 9. mérkőzésén a 9. gólját szerezte meg új csapatában.

A harmadosztály 35. fordulójában Gyepes Gábor együttese, az utolsó helyen szerénykedő Portsmouth hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az MK Dons együttesével, így 24 mérkőzésre nyúlt nyeretlenségi szériája. Gyepes végigjátszotta a mérkőzést, amelyen a 32. percben sárga lapot kapott. A Walsall William Grigg mesterhármasával nyert a Carlisle United vendégeként, Gróf Dávid azonban csak a kispadon örülhetett a sikernek.

Az FA-kupában óriási meglepetésre nyolcaddöntőig jutó Luton az ötödosztályban 2–0-ra kikapott a Braintree Town otthonában, így sorozatban nyolcadik mérkőzésén maradt nyeretlen. Kovács Jánost nem nevezték a mérkőzésre.

 

CHAMPIONSHIP
A 29. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN

Bolton–Peterborough 1–0
A 35. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉSEN
Burnley–Huddersfield Town 0–1
Leicester City–Blackburn 3–0

AZ ÁLLÁS
1. Cardiff 33 22 4 7 55–34 +21 70
2. Watford 34 19 5 10 68–43 +25 62
3. Hull City 34 19 5 10 46–37 +9 62
4. Crystal Palace 34 16 10 8 60–42 +18 58
5. Leicester 33 17 6 10 56–28 +28 57
6. Brighton 33 13 13 7 46–34 +12 52
7. Middlesbrough 34 16 3 15 52–52 0 51
8. Nottingham 34 12 12 10 49–46 +3 48
9. Leeds United 33 13 7 13 43–48 –5 46
10. Bolton Wanderers 34 11 12 11 50–47 +3 45
11. Blackburn Rovers 34 11 12 11 42–43 –1 45
12. Derby County 34 11 11 12 50–48 +2 44
13. Burnley 34 12 8 14 47–48 –1 44
14. Millwall 33 12 8 13 44–49 –5 44
15. Charlton Athletic 34 11 10 13 43–47 –4 43
16. Birmingham City 34 10 12 12 43–52 –9 42
17. Blackpool 34 10 11 13 50–49 +1 41
18. Huddersfield Town 34 10 11 13 35–57 –22 41
19. Sheffield Wednesday 33 11 7 15 39–47 –8 40
20. Ipswich 34 10 9 15 34–54 –20 39
21. Barnsley 33 10 7 16 41–53 –12 37
22. Wolverhampton 34 9 8 17 39–49 –10 35
23. Bristol City 34 10 4 20 51–65 –14 34
24. Peterborough 33 10 3 20 48–59 –11 33
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik