Brentford: Több ajánlatom is van – Christian Eriksen

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 10:39
null
Christian Eriksen szívesen szerepelne újfent a BL-ben (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford karmestere, a lejáró szerződésű Christian Eriksen a Viaplay-csatornának elmondta, jelenleg több ajánlat között mérlegel.

 

Miután az olasz bajnokságban nem szerepelhetett szívritmusszabályzóval, Christian Eriksen közös megegyezéssel szerződést bontott az Interrel, és januárban féléves szerződést kötött a Brentforddal, amely szívesen hosszabbítana a dán válogatott játékossal, hiszen tíz bajnokin egy gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

Csakhogy Eriksen időközben más kluboknak is felkeltette az érdeklődését, s elmondása szerint szívesen szerepelne újfent a Bajnokok Ligájában.

„Több ajánlatom, lehetőségem is van, amelyek között mérlegelek, és majd meghozom a döntésem – mondta a 30 éves játékos. – Szeretnék ismét a Bajnokok Ligájában játszani, mivel tudom, milyen szórakoztató, de azért nem létfontosságú számomra.”

A tabella 11. helyén álló Brentford vezetőedzője, Thomas Frank azért reménykedik benne, hogy Eriksen a maradás mellett dönt.

„Úgy gondolom, nagyon jó esélyeink vannak. Tudom, hogy boldog itt, élvezi a futballt. Ezt a döntést az idény végén hozza majd meg” – mondta Frank május elején a BBC-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik