Brentford: csak az FA munkatársain múlik Eriksen érkezése – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.23. 22:24
null
Eriksen egyre közelebb a visszatéréshez (Fotó: AFP)
A The Athletic beszámolója szerint a Brentford és Christian Eriksen képviselői mindenben megállapodtak egymással, így a 29 éves középpályás az angol élvonal (Premier League) 14. helyén álló együttesben folytathatja a karrierjét. Ugyanakkor az angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a PL vezetősége még akadályt gördíthet a megállapodás elé: mindkét szervezet részt akar venni a nyári Európa-bajnokságon történt összeesése után karrierjét egy a mellkasába ültetett minidefibrillátorral folytatni kívánó Eriksen orvosi tesztelésében.

 

Eriksen az év elején jelentette ki, hogy nincs benne félelem, megannyi fizikai és egészségügyi tesztelésen esett át és úgy érzi, kész folytatni a karrierjét – ott akar lenni a válogatottal a 2022 november-decemberében rendezendő katari világbajnokságon. A jelek szerint egyre közelebb kerülünk a középpályás által vágyott visszatérés pillanatához.

A The Athletic szerint Eriksen fél plusz egy éves szerződést kaphat a Brentfordtól, a csapat vezetőedzője, a szintén dán Thomas Frank korábban úgy nyilatkozott, ha az orvosok szerint honfitársa képes az élfutballra, ő örömmel látja együttesében.

A lap megjegyzi, hiába írnák alá a szerződést mindkét részről a lehető legrövidebb időn belül, valószínűtlen, hogy a játékos már február 5-én, a nyugat-londoniak következő, az FA-kupában az Everton ellen megvívandó tétmeccsén ott legyen a gárdával. Ennek oka, hogy a szokásosnál jóval komplexebb orvosi vizsgálat várhat a több mint fél évet kihagyó sportolóra. Sőt, a Premier League és az angol sportági szövetség képviselői is részt akarnak venni a folyamatban, biztosítandó, hogy minden lehetséges és fontosnak ítélt vizsgálatot elvégezzenek Christian Eriksenen.

Az idő senkit sem szorít, mivel a karmester jelenleg szabadügynök, így nem köti a feleket a téli átigazolási időszak január 31-ei zárása – később is regisztrálhatják az új szerződést.

A 109-szeres válogatott labdarúgó menedzsere, Martin Schoots a napokban annyit mondott a lehetséges megállapodásról, hogy a Premier League olyan lenne védence számára, „mint egy valódi hazatérés”.

Nem véletlen: Eriksen ugyanis 2013 és 2020 között több mint 300 tétmeccsen viselte egy másik londoni klub, a Tottenham Hotspur szerelését.

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 23 18 3 2 55–14 +41 57
2. Liverpool 22 14 6 2 58–19 +39 48
3. Chelsea 24 13 8 3 48–18 +30 47
4. Manchester United 22 11 5 6 36–30 +6 38
5. West Ham 23 11 4 8 41–31 +10 37
6. Arsenal 21 11 3 7 33–25 +8 36
7. Tottenham 20 11 3 6 26–24 +2 36
8. Wolverhampton 21 10 4 7 19–16 +3 34
9. Brighton & Hove Albion 22 6 12 4 23–23 0 30
10. Leicester City 20 7 5 8 34–37 –3 26
11. Aston Villa 21 8 2 11 28–32 –4 26
12. Southampton 22 5 10 7 26–34 –8 25
13. Crystal Palace 22 5 9 8 31–34 –3 24
14. Brentford 23 6 5 12 26–38 –12 23
15. Leeds United 21 5 7 9 24–40 –16 22
16. Everton 20 5 4 11 24–35 –11 19
17. Norwich City 22 4 4 14 13–45 –32 16
18. Newcastle 21 2 9 10 21–43 –22 15
19. Watford 20 4 2 14 23–40 –17 14
20. Burnley1819816–27–1112

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik