BL-ben a Manchester City, kiesett a Birmingham és a Blackpool is

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 19:25
null
Az MU győzelemmel ünnepelte meg az aranyérmet (Fotó: Reuters)
Címkék
Bár a Manchester United már korábban megnyerte a bajnokságot, az angol élvonalbeli pontvadászat, a Premier League 38., utolsó fordulója nem kevés izgalmat tartogatott. A nagyravágyó Manchester City és az Arsenal a Bajnokok Ligája-indulásért viaskodott egymással, a Liverpool és a Tottenham az Európa Ligáért, a hátsó ötös (Blackburn, Wolverhampton, Birmingham, Blackpool, Wigan) pedig a kiesés elkerüléséért. A középmezőnyben sem fulladtak unalomba a bajnokik, hiszen ne feledjük, egyáltalán nem mindegy a prémiumok, illetve a szponzorációs szerződések miatt sem a futballistáknak, sem az egyesületnek, hogy adott esetben a 10. vagy a 13. helyen végeznek.


MANCHESTER UNITED–BLACKPOOL 4
–2

A Blackpool éppen a hatalmas ünnepségre (és a BL-döntőre) készülő Manchester Unitedhez látogatott, azaz egyáltalán nem neki állt a zászló. Különösképpen, miután 21. percben Pak Dzsi Szung a gólkirályi címért hajtó Dimitar Berbatov kiváló passza és a védő Ian Evatt hibája után elegánsan a hálóba emelt. A több klub által is csábított Charlie Adam a 40. percben egyenlített egy milliméterre pontos szabadrúgással, visszaadva a reményt övéinek. Adam a második félidőben lőtt egy fergeteges nagy lécet szabadrúgásból, majd Gary Taylor-Fletcher szenzációs sarkazással az előnyt is megszerezte a Blackpoolnak. Erre felébredtek a kissé tartalékos „vörös ördögök" is, eme aktust Anderson és a nyáron távozó Michael Owen gólja, valamint Ian Evatt öngólja húzta alá. Győzelemmel búcsúzott tehát az MU, és mivel a többi eredmény számára szerencsétlenül alakult, kiesett a Blackpool.

MANCHESTER UNITED–BLACKPOOL 4–2

 

BOLTON–MANCHESTER CITY 0–2

A Manchester City a Bolton otthonába látogatott, és Manszur sejk eddig elültetett font-százmilliói az FA-kupa-győzelem után kihajtották az első a BL-szereplést is. Nem sokkal az első félidő vége előtt egy szöglet után Joleon Lescott zörgette meg a Bogdán Ádámot ezúttal is a kispadra szorító Jussi Jääskeläinen hálóját (a gólhoz kellett az is, hogy Lescott védőtársa, Vincent Kompany a labda mellé fejeljen), majd a télen megvett Edin Dzeko nyugtatta meg végleg mesterét, Roberto Mancinit. Győzelmével megőrizte előnyét, így BL-induló lett a Man. City.

BOLTON–MANCHESTER CITY 0–2

 

GERA PIROSA A FULHAM EL-HELYÉBE KERÜLHET

A Fulhamtől búcsúzó Gera Zoltán mindössze pár percet töltött a pályán a Premier League 38., utolsó fordulójában, mert beállítása után néhány pillanattal piros lapot kapott.

 

Már csak azért is kellemetlen ez a Fulham számára, mert az UEFA fair play-listáján a Fulham és a Blackpool harcolt az angolok közül az El-be jutásért az utolsó forduló előtt. Az illetékesek ma este hozzák meg döntésüket, mint az a BBC honlapján olvasható.

FULHAM–ARSENAL 2–2

Hamar hátrányba került a Fulham vendégeként az Arsenal, hiszen Steven Sidwell a 26. percben a hálóba vágta Bobby Zamora remek passzát. Bár az „ágyúsok" roppant kétségbeesetten néztek egymásra a gól után, nem sokkal később egy Abou Diaby, Maruan Samak összjáték után Robin van Persie sorozatban kilencedik idegenbeli mérkőzésén is betalált. A minden bizonnyal fulhames búcsúmérkőzését vívó Gera Zoltánt a 75. percben kiállította Martin Atkinson játékvezető, miután a magyar fiú páros lábbal rácsúszott Thomas Vermaelenre. Ekkor már vezettek a hazaiak, és éppen az a Bobby Zamora lőtte második góljukat, akinek helyére beállt Gera a 71. percben – aki mindössze négy minutumot töltött a pályán. Már csak azért is kellemetlen ez a klub számára, mert az UEFA fair play-listáján a Fulham és a Blackpool harcolt az angolok közül az El-be jutásért az utolsó forduló előtt. Az illetékesek ma este hozzák meg döntésüket, mint az a BBC honlapján olvasható. Az emberelőnyt nem is hagyta kihasználatlanul az Arsenal, de ez ekkor már nem osztott, nem szorzott.

GERA PIROS LAPJA

 

FULHAM–ARSENAL 2–2

 

TOTTENHAM–BIRMINGHAM 2–1

A bennmaradásért kaparó Birmingham csodás védőjátékot mutatott be az első félidőben, és a vendéglátó egyre frusztráltabban próbálta feltörni a Roger Johnson vezette hátvédsort. A megsérült Peter Crouchot váltó Roman Pavljucsenkóra nem vonatkozott a fenti kitétel, az orosz a 49. percben egy föld-levegő rakétával vett elégtételt gyakori kispadoztatásáért Harry Redknapp menedzseren – szerencsére a kifejezés pozitív, bombagólokra utaló értelmében. Craig Gardner viszont egy szöglet után kiegyenlített, tombolt is a vendégtábor, egészen addig, amíg Pavljucsenko a 90. percben meg nem szerezte második találatát is. El-be ért így a Tottenham, búcsúzott az élvonaltól a Birmingham City.

ASTON VILLA–LIVERPOOL 1–0

Alaposan beleszólt az „európai kalandozások" sorsába a múlt héten az Arsenalt elverő Aston Villa, amely a Stewart Downing révén a 33. percben került előnybe (a szélsőt egész télen hiába csábította a Pool), és egészen a lefújásig meg is őrizte ezt. A bajnokság félidejében alaposan megerősített Villa végül a 9. helyre futott be, a Liverpool pedig a 6. pozícióban zárt.

WOLVERHAMPTON–BLACKBURN 2–3

Régi ismerősünk, a spanyol Michel Salgado adta az első gól előtt az asszisztot Jason Robertsnek, és ezzel jutott előnyhöz az élvonalba kapaszkodó Blackburn a Wolverhampton pályáján, a Molineux Stadiumban. A kiváló formában lévő Brett Emerton még a félidő vége előtt megduplázta csapata előnyét egy felső sarkos lövéssel, David Hoilett gólja pedig a sír szélére taszított a „farkasokat", akik aligha ilyen első 45 percről álmodoztak... Mégis örülhettek a végén, mert bár feltámadásuk egyenlítést nem hozott, riválisaik közül sem parádézott mindenki, így aztán e bajnoki mindkét résztvevője bennmaradt a PL-ben.

STOKE CITY–WIGAN 0–1

Nyolcszor is próbálkoztak kapura lövéssel a felek az első 45 minutumban, gól mégsem született a táblázat közepe táján álló Stoke és a kiesés ellen menekülő Wigan összecsapásán. Egészen addig, amíg a mostanában remeklő Charles N'Zogbia keresztlabdáját a kapuba bólintva Hugo Rodallega meg nem szerezte a vezetést a Wigannak, elmozdítva klubját a kiesőzónából. Ott is ragadt a Wigan véglegesen, hiszen a Stoke már nem tudott újítani. Ha győz a Stoke, négy hellyel is előrébb zárhatott volna a 13.-nál.

EVERTON–CHELSEA 1–0

„Ez Carlo Ancelotti utolsó mérkőzése a Chelsea-nél, ennél többet érdemelne játékosaitól" – foglalta össze a BBC a találkozó első játékrészét, amelyben egyetlen kapu felületére tartó lövés született, Nicolas Anelka révén. A második félidőben John Terry kapufája, majd a hazai középpályás, Seamus Coleman második sárgája, végül az evertonos Jermaine Beckford találata tette színesebbé a perceket. Ancelotti tényleg csúnyán búcsúzott a Chelsea-től, a bajnoki ezüst ellenére is...

EVERTON–CHELSEA 1–0

 

NEWCASTLE UNITED–WEST BROMWICH 3–3

Steven Taylor és Peter Lövenkrands révén korán megnyugtató előnybe kerültek a „szarkák", majd az elmúlt héten még világklasszisként játszó Jonas Olsson öngóljának köszönhetően igen nyugodtan hátradőltek szurkolóik. Ám az NU-játékosok is ezt tették, így aztán Somen Tchoyi az utolsó fél órában klasszikus mesterhármassal jelentkezett, 3–3-ra alakítva az eredmény. A hazaiak így végül nem végeztek a tabella első felében, a WBA viszont teljesítette idény előtt kitűzött célját: végül minden különösebb izgalmak nélkül bennmaradt a Premier League-ben.

WEST HAM–SUNDERLAND 1–3

A már korábban kieső „kalapácsosok" utolsó bajnokijukon sem parádéztak, hiszen a 10. helyért hajtó Sunderland a veterán holland szélső, Boudewijn Zenden révén az első negyedóra után fórba került, majd az 51. percben Stéphane Sessegnon gólja elintézte a három pont sorsát. A West Ham még megszerezte becsületgólját a PL idei kiírásában. Mi tagadás, keveseket vigasztalt ez a tény...

A gólkirályi címet holtversenyben Dimitar Berbatov (MU) és Carlos Tévez (Manchester City) szerezte meg. A 21-21 találatig jutó kettős mögött a 18 gólt szerző Robin van Persie (Arsenal) és a 17-et vágó Darren Bent (Sunderland, Aston Villa) végzett.

A VÉGEREDMÉNY
1. Manchester United 38 23 11 4 78–37 +41 80
2. Chelsea 38 21 8 9 69–33 +36 71
3. Manchester City 38 21 8 9 60–33 +27 71
4. Arsenal 38 19 11 8 72–43 +29 68
5. Tottenham 38 16 14 8 55–46 +9 62
6. Liverpool 38 17 7 14 59–44 +15 58
7. Everton 38 13 15 10 51–45 +6 54
8. Fulham 38 11 16 11 49–43 +6 49
9. Aston Villa 38 12 12 14 48–59 –11 48
10. Sunderland 38 12 11 15 45–56 –11 47
11. West Bromwich Albion 38 12 11 15 56–71 –15 47
12. Newcastle 38 11 13 14 56–57 –1 46
13. Stoke City 38 13 7 18 46–48 –2 46
14. Bolton 38 12 10 16 52–56 –4 46
15. Blackburn 38 11 10 17 46–59 –13 43
16. Wigan 38 9 15 14 40–61 –21 42
17. Wolverhampton 38 11 7 20 46–66 –20 40
18. Birmingham 38 8 15 15 37–58 –21 39
19. Blackpool 38 10 9 19 55–78 –23 39
20. West Ham 38 7 12 19 43–70 –27 33
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik