Benítez: Olyan hamar leültetem Torrest, ahogy csak lehet

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 15:24
null
Benítez nem akarja túlterhelni Torrest (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójában szerdán három mérkőzést rendeznek: a sereghajtót fogadja a Chelsea, pályára lép a Liverpool, Newcastle-be látogat az Everton.

 

A Chelsea és a QPR finoman szólva is ellentétes előjelekkel készül a mai meccsére, hiszen míg a „kékek” legutóbbi négy tétmérkőzésüket mind megnyerték– a Ligakupában például a Leedset 5–1-re, a bajnokságban az Aston Villát 8–0-ra győzték le –, addig a vendégek a legutóbbi három mérkőzésükön pontot sem szereztek, és eddig összesen 10 pontot gyűjtve az utolsó helyen állnak a bajnokságban.

A Chelsea ennek ellenére a hírek szerint gőzerővel próbál támadót szerződtetni a téli átigazolási időszakban, Radamel Falcaóval, Demba Bával és André Schürrlével is összehozták már a „kékeket”.

Rafael Benítez elmondása szerint az érkezése óta ismét magára találó Fernando Torrest többször is pihentetné, miután a spanyol támadó az egyik legfoglalkoztatottabb mezőnyjátékosnak számít az együttesnél.

„Próbáljuk irányítani a csapatot, úgyhogy amilyen hamar le tudom cserélni Fernandót, megteszem majd – utalt a támadó túlhajszoltságára Benítez. – Megpróbáljuk minél többet pihentetni. Ő is azt akarja, hogy a csapat mérkőzéseket nyerjen, úgyhogy megérti, ennek ez az ára, és elfogadja majd. Mindegyik labdarúgó minden mérkőzésen játszani szeretne, de úgy gondolom, megértik, hogy ha nyerni akarunk valami fontosat, akkor az egész csapatot használni kell.”

A szerdai találkozóra egyelőre új támadó nélkül, sőt, két hiányzóval készül Rafael Benítez együttese, Victor Moses és John Obi Mikel az Afrikai Nemzetek Kupáján érdekelt.

„Mindig van lehetőség javítani az együttesen, különösen, ha sérülések hátráltatják a csapatot és elveszítünk két játékost az Afrikai Nemzetek Kupája miatt – mondta Benítez. – Nyilvánvalóan szükségünk van emberekre, de én nagyon elégedett vagyok a csapattal, nagyon jó edzésmunkát végeznek a játékosok, elkötelezettek, és megvan bennük a szándék, hogy fejlődjenek.”

„Úgy hiszem, megtesszük majd a magunk dolgát az átigazolási időszakban, és remélhetőleg jó munkát végzünk” – tette hozzá.

Liverpoolban alighanem mindenki abban reménykedik, hogy megszakad a sorminta, hiszen az együttes legutóbbi öt bajnokiján felváltva született siker és vereség, legutóbb pedig a QPR ellen diadalmaskodtak a „vörösök”.

A 14. helyen álló Sunderland elvileg nem tűnik túl nagy falatnak, de a vendégek a legutóbbi öt bajnokijuk közül csak a Manchester United és a Tottenham ellen nem szereztek pontot, a másik három fellépésükön (közte a címvédő Manchester City elleni meccsen) viszont összesen kilencet is.

A nap utolsó mérkőzésén a Newcastle fogadja az Evertont. A „szarkák” a gólszerzésre nem panaszkodhatnak mostanában, legutóbbi két mérkőzésükön hatszor voltak eredményesek, más kérdés, hogy nem szereztek pontot sem a Manchester United (4–3) sem az Arsenal (7–3) otthonában – a PL-ben eddig ez a „bravúr” (mármint, hogy két egymást követő mérkőzésen is legalább három gólt, de egy pontot sem szerez egy együttes) még egyetlen klubnak sem „sikerült”.

A liverpooliak a szezon egyik kellemes meglepetését szolgáltatják, és jelenleg a 6. helyen állnak a bajnokságban. Ráadásul a hazaiakhoz hasonlóan az Everton mérkőzésein sincs hiány a gólokból: a „kékek” sorozatban 17 bajnoki mérkőzésen is be tudták venni az ellenfelek kapuját, ez pedig a leghosszabb aktív sorozat, igaz, a legutóbbi 15-ön kaptak is mindig legalább egyet.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Chelsea–QPR 20.45 (tv: Digi Sport 1)
Liverpool–Sunderland 20.45 (tv: Digi Sport 2)
Newcastle–Everton 21.00

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 21 17 1 3 54–28 +26 52
2. Manchester City 21 13 6 2 41–19 +22 45
3. Tottenham 21 12 3 6 39–27 +12 39
4. Chelsea 19 11 5 3 39–18 +21 38
5. Arsenal 20 9 7 4 40–22 +18 34
6. Everton 20 8 9 3 33–25 +8 33
7. West Bromwich Albion 21 10 3 8 29–27 +2 33
8. Swansea 21 7 8 6 31–26 +5 29
9. Stoke City 21 6 11 4 21–20 +1 29
10. Liverpool 20 7 7 6 31–26 +5 28
11. West Ham 20 7 5 8 24–24 0 26
12. Norwich City 21 6 7 8 24–34 –10 25
13. Fulham 21 6 6 9 32–37 –5 24
14. Sunderland 20 5 7 8 21–26 –5 22
15. Newcastle 20 5 5 10 26–37 –11 20
16. Aston Villa 21 4 7 10 17–41 –24 19
17. Southampton 20 4 6 10 27–38 –11 18
18. Wigan 21 5 3 13 22–39 –17 18
19. Reading 21 2 7 12 23–40 –17 13
20. Queens Park Rangers 20 1 7 12 16–36 –20 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik