Arsenal: Wenger tudja, nem biztos, hogy BL-t ér a 4. hely

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 12:15
Arsene Wenger szerint az Arsenalnak számolnia kell vele, hogy a bajnoki negyedik helyezés nem érhet Bajnokok Ligája-szereplést – ez abban az esetben fordulhat elő, ha a Manchester City a BL-t, a Liverpool az El-t nyeri meg, és egyik sem végez dobogón a PL-ben. Így ugyanis már hat angol indulna a BL-ben, ami nem lehetséges, és ez esetben a bajnoki negyedik marad hoppon.

„Számolunk ezzel a lehetőséggel, tisztában vagyunk vele, hogy létezik forgatókönyv, amely szerint nem elég a negyedik hely a Bajnokok Ligája-szerepléshez. Nagy csata ez – mondta Wenger, akit azzal vádolt meg Jamie Redknapp a Sky Sport szakértőjeként, hogy a klubnál „agymosást” végzett, és elhitette, hogy elég a negyedik pozíció a boldogsághoz. – Természetesen a bajnoki cím a célunk,és frusztrál, hogy az idén nem sikerül megnyernünk.”azzal vádolt meg Jamie Redknapp a Sky Sport szakértőjeként, hogy a klubnál „agymosást” végzett, és elhitette, hogy elég a negyedik pozíció a boldogsághoz. – Természetesen a bajnoki cím a célunk,és frusztrál, hogy az idén nem sikerül megnyernünk.”

Az Arsenal jelenleg úgy negyedik, hogy pontazonossággal áll a harmadik Manchester Cityvel, míg a mögöttük álló Manchester United lemaradása öt pont, de az MU-nek van egy elmaradt meccse.

„Bonyolítja a helyzetet, hogy ilyenkor már két liga van, egyes klubok ugyanis már tét nélkül játszanak, és ellenük könnyebb. Az ilyen csapatok ellen szívesebben játszik az ember, mert nekik már a kiesés ellen és Európáért sem kell küzdeniük. Azok, akik még valamilyen tétért küzdenek, sokkal veszélyesebbek, ezek a meccsek más kategóriába tartoznak” – mondta Wenger.

Az Arsenal hátralévő ellenfelei közül a Norwich a kiesés ellen küzd, a Manchester City a BL-t érő első négy hely valamelyikéért (és a BL-trófeáért), míg az utolsó fordulóbeli ellenfél, az Aston Villa már kiesett, az Arsenal vendégeként búcsúzik a Premier League-től.

PREMIER LEAGUE – AZ ELSŐ NÉGY HELYEZETT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Leicester City (76)
Tottenham (68)
Man. City (64)
Arsenal (64)
MU (59)
35. forduló
WBA (o)
36. forduló Manchester United (i) Chelsea (i) Southampton (i) Norwich (o) Leicester (o)
37. forduló Everton (o) Southampton (o) Arsenal (o) Manchester City (i) Norwich (i)
Elhalasztott
West Ham (i)
38. forduló Chelsea (i) Newcastle (i) Swansea (i) Aston Villa (o)Bournemouth (o)
AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 35 22 10 3 63–33 +30 76
2. Tottenham 34 19 11 4 64–25 +39 68
3. Manchester City 35 19 7 9 66–34 +32 64
4. Arsenal 35 18 10 7 58–34 +24 64
5. Manchester United 34 17 8 9 42–30 +12 59
6. West Ham United
34 14 14 6 57–43 +14 56
7. Liverpool 34 15 10 9 58–45 +13 55
8. Southampton 35 15 9 11 49–37 +12 54
9. Chelsea 34 12 11 11 53–46 +7 47
10. Stoke City 35 13 8 14 37–51 –14 47
11. Everton 34 9 14 11 53–48 +5 41
12. Watford 34 11 8 15 33–40 –7 41
13. Bournemouth 35 11 8 16 42–61 –19 41
14. West Bromwich Albion 34 10 10 14 31–42 –11 40
15. Swansea 35 10 10 15 34–48 –14 40
16. Crystal Palace 35 10 9 16 36–45 –9 39
17. Sunderland 34 7 10 17 39–57 –18 31
18. Norwich City 34 8 7 19 35–60 –25 31
19. Newcastle 35 7 9 19 38–64 –26 30
20. Aston Villa 35 3 7 25 25–69 –44 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik