Arsenal: Wenger nem keres kifogásokat a gyenge teljesítményre

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 12:30
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal menedzsere, Arsene Wenger az ESPN-nek adott interjúban kifejtette, nem keres kifogásokat csapata utóbbi időben nyújtott gyenge teljesítményére, hanem megpróbál semleges maradni, mivel nem ő dönti el a mérkőzéseket.

„Tizenöt éve dolgozom itt, tudom, hogyan működnek a dolgok. Semleges akarok maradni, mivel annak is kell lennem. Nem én döntöm el a mérkőzéseket. Nem akarok kifogásokat keresni gyenge teljesítményünkre. A Blackburn ellen nem játszottunk elég jól, ennyi a magyarázat. Sokkal jobban kell teljesítenünk az előttünk álló összecsapásokon” – fogalmazott Arsene Wenger.

Az „ágyúsok” legutóbbi öt tétmérkőzésükön maradtak nyeretlenek, a Bajnokok Ligájától a nyolcaddöntőben búcsúztatta őket a Barcelona, az FA-kupa negyeddöntőjéből a Manchester United ejtette ki Arsene Wenger legénységét, míg a Ligakupa fináléjában a Birmingham győzte le a csapatot.

Legutóbbi három bajnokiján három döntetlent ért el az Arsenal, így a listavezető Manchester United nyolc fordulóval az idény vége előtt már hét ponttal vezet előtte, igaz, a londoniak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik