Nemzetisport.hu 2010.03.27 11:21 Frissítve: 2015.03.16 01:02

Arsenal: Wenger nem bocsátott meg az Eduardo lábát törő Taylornak

Kellemetlen emlékeket ébreszt Arsene Wengerben, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzserében csapata mai, Birmingham City elleni bajnoki mérkőzése. A francia szakember elmondta, még mindig nem bocsátott meg Martin Taylornak, a birminghamiek védőjének, amiért két évvel ezelőtt brutálisan szabálytalankodva eltörte az „ágyúsok" csatárának, Eduardo da Silvának lábát.  

A két csapat először találkozik egymással Birminghamben az ominózus, két évvel ezelőtti eset óta, ezért nem csoda, hogy Wengert megkérdezték a szabálytalanságról, amely Eduardo lába mellett az Arsenal bajnoki álmait is kettétörte.

„Hogy megváltoztak-e az érzéseim Taylor irányában? Nem. Enyhültek az idő múlásával? Nem." – nyilatkozta a mérkőzés előtt Arsene Wenger a City védőjéről. – Jobb is, ha nem beszélünk erről. Eduardónak most megvan a lehetősége, hogy megmutassa, sikerrel túltette magát a dolgon."

A birminghami hátvéd szörnyű szabálytalansága következtében a horvát válogatott Eduardo majdnem egy évig nem léphetett pályára.

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.