Arsenal: Wenger elismerte, érkezik a német válogatott védő és a spanyol támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.27. 19:13
null
Wenger ezúttal szép összeget költött el az átigazolási szezonban (Fotó: Action Images)
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere elismerte, hogy szerződtetik a Valenciától a német válogatott védőt, Shkodran Mustafit és a Deportivo spanyol csatárát, Lucas Pérezt.

„Mindketten átestek az orvosin, de még a papírmunkát be kell fejeznünk" – idézi az Arsenal Twitter-oldala a francia szakembert.

A SkySport Watford elleni bajnoki utáni értékelésében is szóba került a két új igazolás. Wenger elmondta, hogy mindkét játékost be kell építeni a csapatba, ami Mustafi esetében nehezebb lesz, hiszen a válogatott szünetben nem tartózkodik majd a londoni csapatnál. Pérez viszont nem szerepel a spanyol válogatott keretében, így ő többet tud készülni az Arsenallal az elkövetkező két hétben.

Sajtóhírek szerint Mustafi 35 millió fontért érkezik a londoni csapathoz, és öt évre ír alá, míg Pérez esetében az „ágyúsok" kifizették a 17 millió fontos vételárat a Depornak.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a svájci válogatott középpályás Granit Xhakát 35 millió fontért már szerződtette az Arsenal, mondhatjuk, hogy Wenger nem egy szokásos átigazolási szezonon lesz túl.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik