Magabiztosan verte az Arsenal a Tottenhamet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 18:10
null
Ha tartalékosak is a csapatok, az FA-kupában a hangulatra sohasem lehet panasz (Fotó: Action Images, archív)
Nem lankad az erőltetett menet Angliában, ahol a hétvégén FA-kupa-napokat tartanak az év végi-újévi bajnokimérkőzés-dömpinget követően. A sorozat (angolul hivatalosan: FA Cup with Budweiser) a harmadik körnél tart, és a PL-csapatok most kapcsolódtak be a küzdelmekbe, a két ősi ellenfél, az Arsenal és a Tottenham pedig egyből összefutott. Az észak-londoni derbin sokkal jobb volt a hazai csapat, az „ágyúsok" végül 2–0-ra győztek és továbbjutottak.

Alighogy bekapcsolódtak az élvonalbeli csapatok az FA-kupába (a harmadik körbe), máris összeakadt egymással az Arsenal és a Tottenham. A hazaiak ugyebár vezetik a Premier League-et, de az új menedzser, Tim Sherwood alatt egyre jobb vendégek sem esélytelenül érkeztek ősi riválisuk otthonába, hiszen egyrészt nemrégiben megverték a Manchester Unitedet, másrészt Arsene Wenger gárdáját ismét elborítja a feléjük szokásosnak mondható sérüléshullám, amelynek ezúttal Aaron Ramsey, Olivier Giroud, Kieran Gibbs, Abou Diaby, Alex Oxlade-Chamberlain, Nicklas Bendtner és (a kispadra azért leülő) Mesut Özil is áldozatul esett.

Hiányoztak páran a vendégektől is, akik viszont lehetőséget kaptak, nem spóroltak a puskaporral, az első negyedórában hat-hét lövés is éppen csak elkerülte a kaput. Két igazi ziccer is adódott, de az elsőt Christian Eriksen, a másodikat Theo Walcott lőtte pár méterről a remekül kimozduló kapusba. A 31. percben aztán nem volt kegyelem: a 18 éves német-elefántcsontparti Serge Gnabry – aki roppant éretten futballozott – ezúttal Santi Cazorlának készített le, és a spanyol bomba ellen nem volt ellenszere Llorisnak. 1–0!

A szünetig sem csökkent a csapatok lendülete, jól szórakozhattak a nézők (természetesen telt ház gyűlt össze most is), és felváltva forogtak veszélyben a két kapu mögötti szurkolók. A szünet után sem csökkent a hazaiak lendülete, csak idő kérdésének tűnt, mikor születik meg az újabb Arsenal-találat: végül Tomás Rosicky vitte be a „döfést”, Danny Rose hatalmas hibája után. 2–0!

Nem tudott újítani a Tottenham, pedig fél óra állt még rendelkezésére, miközben az „ágyúsoktól” Vermaelen után Walcott is lesérült – utóbbi játékos egyébként könnyedén mesternégyest szerezhetett volna, ha egy picit pontosabban céloz.

A végén a sérüléséből frissiben felépült, a hajrá előtt becserélt Mesut Özil még kihagyott egy ziccert – mindez nem osztott, nem szorzott, magabiztosan győzött és teljesen megérdemelten jutott tovább a következő körbe az Arsenal.

ANGOL FA-KUPA, 3. FORDULÓ
Arsenal–Tottenham Hotspur 2–0(1–0)
London, Emirates, 59 476 néző. Vezette: Clattenburg
Arsenal: Fabianski – Sagna, Vermaelen (Mertesacker, a szünetben), Koscielny, Monreal – Arteta (Özil, 75.), Wilshere (Flamini, 72.) – Gnabry, Cazorla, Rosicky – Walcott. Menedzser: Arsene Wenger
A kispadon:
Viviano (k.), Jenkinson, Podolski, Pak Dzsu Jung
Tottenham: Lloris – K. Walker, Chiriches, Dawson, Rose – Lennon, Bentaleb, Dembélé, Eriksen – Adebayor, Soldado (Chadli, 62.). Menedzser: Tim Sherwood
A kispadon:
Friedel (k.), Fredericks, Fryers, Capoué, Kane, Obika
Gólszerző: Cazorla (31.), Rosicky (62.)

PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, TOVÁBBLÉPETT AZ ARSENAL!

90. perc Nabil Bentalebnek elgurul, nagy erővel rátaposna a földön fekvő Monreal kezeire, szerencsére rosszul céloz. Mondjuk nem nagyon találta el a labdát sem a mérkőzésen, most említjük meg először. Várjuk a hírt eltiltásáról!

90. perc Ziccer! Özil lő Gnabry csodás passza után az ötös bal sarka elől, ballal, hét méterről, Lloris nagyot véd a túlsó alsó előtt, vetődve.

A Tottenham 24 korábbi itteni látogatásából csak egyszer diadalmaskodott, 2010-ben, és csak nyolcszor nem kapott ki.

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger tegnapi sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a híreket, melyek szerint érdeklődének a Fulham támadója, Dimitar Berbatov iránt.

83. perc Hordágyon viszik le végül.

80. perc
Hoppá, Walcott belesérül egy szerelésbe, rosszul lép.

77. perc
Chirices nincs most topon, Dowson dettó, ám Walcott is, mert a bal alsó mellé talál 17-ről, jobbal.

76. perc
Eriksen elmélázik, Cazorla emel az üres kapura 40-ről, de nagyon a jobb sarok mellé.

75. perc Mikel Arteta le, Mesut Özil be.

72. perc Mathieu Flamini
váltja Wilshere-t.

70. perc
Egy egy! Monreal löki fel Walkert saját 16-osán belül, de továbbot int most is Mark Clattenburg sporttárs.

69. perc
Dembélé lő ballal 17-ről a bal alsó felé, Flamini vetődve fogja a labdát.

68. perc Megússza a TH, Walker lövi az ötös bal sarkától lőni akaró Nacho Monrealt, aki nagyot esik. Tovább...

62. perc Soldado le, Ncer Chadli be.

Nagyon Rose megoldást választott a fehér mezes játékos, nekünk, magyaroknak meg különösen fájó az ilyen félpályánál elkövetett baki. Ennek nem örült most Chirices...



62. PERC KETTŐ NULLA, ROSICKY! Danny Rose ad tulajdonképpen asszisztot TOMÁS ROSICKYNEK, aki szereli a vendégjátékost a félpályánál, a kapu(s)ra vezeti a labdát, majd jobbal 11 méterről a jobb alsó sarokba löbböl, mielőtt Walker utolérné. 2
–0!

60. perc
Walcott megelőzi Michael Dawsont és Llorist is Wilshere passza után, de kisodródik nagyon jobbra, hétről jobbal az oldalhálóba emel, estében.

Adebayor anno 142/62-es mérleggel zárt az Arsenalban, mielőtt el nem adták a Manchester Citynek.

58. perc Aaron Lennon keresztpassza után Adebayor lő 13-ról, középről, ballal, estében, Mertesacker mellől, de Fabianski könnyedén véd.

53. perc
Most Sagna könyöke villan Chirices fülén. Csak les a román is, szabadrúgás kifelé.

52. perc
Csodás hazai támadás, Eriksen ment végül vállal Sagna fejese után. A térerő a hazaiakkal volt most, csak lestek a vendégek.

47. perc Soldado lő egy jobb oldali szöglet után kapásból méterekkel a kapu fölé, 16-ról, jobbal.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc A lesérült Vermaelent Per Mertesacker váltja.

Az Arsenal ugyebár tízszer nyerte a sorozatot, legutóbb 2005-ben, de hétszer volt második is. A Tottenham csak egy finálét veszített el, 1987-ben, a története első és eleddig egyetlen FA-kupa-fináléját vívó Coventry Cityvel szemben. Pedig olyan sztárok erősítették a hosszabbításban 3–2-re alulmaradó Tottenham sorait, mint az angol kapuslegenda, Ray Clemence, a meccsen ide és oda is beköszönő Gary Mabbutt, a hozzájuk hasonlóan angol válogatott Chris Waddle és Glenn Hoddle, a helyi gólzsák, Clive Allen vagy az argentin létére is Spurs-idollá váló Ossie Ardiles.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc
Ez sem rossz! Walker gurít középre jobbról, Soldado 15-ről jobbal a bal alsó mellé lő egy fél öllel, Vermaelen lábai között.

44. perc
Majdnem! Sagna marad le a jobb sarok előtt egy balról belőtt szabadrúgásról, Chirices meg róla maradt le. A túloldalon a kontrából Vermaelen ment fejjel Adebayor elől Soldado jobb oldali beívelsét követően.

40. perc
Dembélé megfejeli tarkójával Wilshere homlokát egy jobb oldali korner előtt, amely után Walcott 15-ről ballal egy méternyivel a léc fölé lő.

37. perc
Jack Wilshere megy el a balon, beadása Llorisé, majd Walcott virgonckodik a jobbon, Chirices ezúttal is szereli azonban.

35. perc
Kyle Walker megy el a jobbon, beadását Laurent Koscielny kivágja középről.

31. PERC CAZORLA-BOMBA, EGY NULLA!Ismét, immáron harmadszor is Gnabry készít elő, remekül: jobbról középre cselezi magát, indítja SANTI CAZORLÁT, aki ballal 12-ről, kissé balról félmagasan a bal sarokba rakétáz. 1–0!

29. perc A csatár most csak addig jut, hogy felrúgja Tomás Rosickyt.

Emmanuel Adebayor nyolc gólt lőtt eddig az észak-londoni derbiken, hatot arsenalosként, kettőt tottenhamesként.

Tim Sherwood immáron a 10. Spurs-menedzser, aki Wenger ellen mérkőzik.

25. perc Lloris! Gnabry játszik ismét Walcott elé, aki betör a 16-os sarkán, egyedül áll a kapussal szemben, azonban jobbal tíz méterről hiába lő, a francia maga alá kapja lábait és véd.


Az előző három kupacsata a két csapat között az FA-kupa elődöntőjében zajlott, legutóbb például az Old Traffordon, 2001-ben. Akkor 63 ezer néző előtt Gary Doherty találatára Patrick Vieira és Robert Pires válaszolt.

20. perc Santi Cazorla lő jobbal nem sokkal a bal felső mellé, a labda a hálótartó vason csattan.

18. per Thomas Vermaelen kap sárgát Moussa Dembélé akasztásáért, a 19 méteres szabadrúgást Eriksen jobbal a bal felső fölé tekeri, nem sokkal. Fabianski rajta volt.

14. perc Nagy mentés! Vlad Chirices jobb lábán perdül meg Walcott 18 méteres lövése, amely éppen csak eltéveszti a jobb felsőt. A szöglet után Gnabry teker 10-ről jobbal egy fél méterrel a jobb felső fölé.

12. perc
Walcott adja jobbal a választ, 16-ról jobbal a jobb alsó felé lő, Hugo Lloris vetődve véd.

9. perc
MICSODA HELYZET! Christian Eriksen az ötös bal sarkáig verekszi magát Sagna mellett, ballal lő, a bal alsó előtt vetődve véd Fabianski!

4. perc Serge Gnabry jobb oldali beadása elcsúszik az ötösön Theo Walcott orra előtt.

2. perc
Roberto Soldado első középtávoli lövését blokkolja Bacary Sagna, a második felperdül, ez Lukasz Fabianski zsákmánya lesz.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Giroud: lelátó, Özil: kispad.

Összesített örökmérleg:
164 találkozó, 68 „ágyús” és 53 „sarkantyús” siker, 258, illetve 226 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Tottenhamtől az Arsenalhoz:

2001, Sol Campbell, ingyen
1977, Pat Jennings, 50 ezer mai euró
1976, Willie Young
1968, Jimmy Robertson
Az Arsenaltól a Tottenhamhez:
2010, William Gallas, i.
2007, Lee Butcher, i.
2002, Rohan Ricketts, i.
1985, Pat Jennings, i.

Eltiltott nincs.

Az „ágyúsoknál” a betegségéből és bokasérüléséből éppen csak felgyógyuló Olivier Giroud bevetése kérdéses volt, de „negatív” lett, Aaron Ramsey, Kieran Gibbs, Abou Diaby, Alex Oxlade-Chamberlain, Nicklas Bendtner, Yaya Sanogo viszont biztosan nem léphet még pályára. A túloldalon ugyanakkor a játékra jelentkezők névsora terjedelmes Andros Townsend, Lewis Holtby és Jermain Defoe felépülésének köszönhetően, de Younes Kaboul, Jan Vertonghen és Paulinho kidőlt a sorból.

A szombati lesz a felek hatodik randevúja a sorozatban, az Arsenal háromszor, riválisa kétszer nyert idáig. A Premier League mostani idényében az Arsenal 1–0-ra győzött a Tottenham ellen az Emiratesben.

A múlt eredményei csak még inkább erősítik a rangadó elnevezést, a trófeát tízszer elhódító „ágyúsok” ugyanis másodikok, míg az összesen nyolcszor nyerő „sarkantyúsok” harmadikok az FA-kupa győzteseket lajstromozó rangsorában (vezet a Manchester United 11 elsőséggel).

Az Arsenal első a bajnokságban, vetélytársa a hatodik, s legutóbb, január elsején az MU-t fektette két vállra (2–1).

A forduló legnagyobb presztízsű, egyben legszínvonalasabbnak ígérkező összecsapása az Arsenal–Tottenham Hotspur észak-londoni rangadó. A rangadó szó egyáltalán nem elcsépelt ezúttal, két ősi ellenségről (nem ellenfélről) beszélünk most.

Nem lankad az erőltetett menet Angliában, ahol a hétvégén FA-kupa-napokat tartanak az év végi-újévi bajnokimérkőzés-dömpinget követően. A sorozat (angolul hivatalosan: FA Cup with Budweiser) a harmadik körnél tart, és a PL-csapatok most kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ARSENAL–TOTTENHAM HOTSPUR FA-KUPA-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik