Arsenal: Szerződtetjük-e? Majd meglátjuk – Arteta Agüeróról

Vágólapra másolva!
2021.04.01. 21:52
null
Agüero az Emiratesben találna új otthonra? (Fotó: AFP)
Mint ismert, tíz évvel érkezése után távozik a Manchester City labdarúgócsapatától Sergio Agüero, a klub argentin válogatott támadója. Az angol médiában azonnal megkezdődtek a találgatások, hol folytathatja a 32 éves csatár – most éppen Mikel Artetát, az Arsenal menedzserét faggatták, mennyi az esélye annak, hogy Észak-Londonba költözik Agüero. 

 

Arteta jól ismerheti Agüerót, hiszen a Manchester Cityben éveken át dolgozott az argentinnal, miközben Pep Guardiola munkáját segítette. A spanyol azóta már az Arsenal menedzsereként ténykedik, az pedig biztos, hogy hamarosan Agüero is továbbáll Manchesterből.

Mivel a felek annyira jól ismerik egymást, az angol médiában szóba került, hogy Agüero akár az „ágyúsoknál” is kiköthet. A csütörtöki sajtótájékoztatón Arteta szót ejtett a lehetséges transzferről.

„Egy csapatnak szüksége van egy vezéregyéniségre, és persze kreatív játékosokra is, akik megteremtik azt a lehetőséget, hogy egy projektet indíthasson a klub. Agüero nemcsak a játéka, hanem a személyisége miatt is nagyon fontos volt a Manchester Cityben, egyszerűen mindenki szerette őt” – mondta Arteta.

„Szerződtetjük-e? Egyelőre nem tudom, de majd meglátjuk” – mondta mosollyal az arcán a spanyol szakember.

Nem az Arsenal az egyetlen angol együttes, amellyel szóba hozták Agüerót. Bár nem nagy a valószínűsége, állítólag a Chelsea és a Manchester United is figyeli az argentin helyzetét. Az As értesülései szerint az FC Barcelona közel áll ahhoz, hogy a nyáron ingyen megszerezze a 32 esztendős labdarúgót. Állítólag a régi-új elnök, Joan Laporta kétéves szerződést ajánlana a veterán támadónak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik