Arsenal: Sánchez és Özil miatt áll a bál a klubnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 19:08
null
Sánchez és Özil kéz a kézben távozik? (Fotó: AFP)
Az Evening Standard szerint az Arsenal futballistái nehezményezik, hogy Alexis Sánchez és Mesut Özil kihagyta a csapat legutóbbi médiaeseményét.

 

A szeptember 21-ei rendezvényen még a sérült és mellőzött játékosok is részt vettek, a fentebb megnevezett két klasszis azonban nem jelent meg. A klub azt válaszolta a Standardnak, hogy Sánchezék betegség miatt hagyták ki az összejövetelt, ennek azonban némileg ellentmond, hogy a chilei például az azt megelőző napon végigjátszotta a Doncaster elleni Ligakupa-meccset (1–0), ráadásul az esemény napján Arsene Wenger menedzser sem említette a sajtótájékoztatón – amelyen egyébként szóba került Sánchez és Özil is –, hogy bármelyiküknek valamilyen problémája lenne.

A hétvégi bajnokin érdekes módon ismét játéklehetőséget kapó duó már nem először hagyott ki médiaeseményt, emiatt pedig több játékos is felemelte a hangját a Standard szerint. A hírt követően természetesen megindultak a találgatások, sokan egy újabb jelnek tekintik ezt arra vonatkozóan, hogy Sánchezék a nyáron, szerződésük lejártával, vagy akár már a télen, némi pénzért cserébe távoznak a klubtól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik