Arsenal: Özil és Sánchez akkor is marad, ha nem hosszabbít – Wenger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.09. 14:59
null
Wenger ragaszkodása érthető a két kulcsemberhez (Fotó: Reuters)
Arsene Wenger megnyugtatta az Arsenal drukkereit: a londoniak két meghatározó játékosa, Mesut Özil és Alexis Sánchez abban az esetben is kitölti 2018 nyarán lejáró szerződését, ha a már folyamatban lévő szerződéshosszabbítási tárgyalások végül nem zárulnak pozitív eredménnyel.

 

„Nem számít, hogy mi történik velük, velünk maradnak még tizennyolc hónapig. És reményeim szerint még utána is nagyon sokáig – mondta a sajtótájékoztatón Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Profik vagyunk, és bár a tizennyolc hónap hosszú idő, nem hiszem, hogy az öltözőben ebből bármilyen probléma lenne.”

A francia szakember utalt Alexis Sánchez sajtóhírek szerint mesés kínai ajánlatára is: „miért menne most Kínába, amikor még Angliában is játszhat?”

Zárásként pedig több tiszteletet kért a szerződéshosszabbítási folyamatot rendre megemlítő angol újságíróktól, akik Wenger szerint túl gyakran érdeklődnek a fejleményekről. Még akkor is, ha közben semmilyen változás nem történt.

„Ha minden egyes alkalommal ugyanarról kérdeznek, attól még nem lesz gyorsabb ez a folyamat. Tiszteletben kellene tartaniuk, hogy ez néha gyorsabban, máskor lassabban zárul le. Ha minden sajtótájékoztatón erről kérdeznek, az csak hátráltatja. Az Arsenal készül egy utolsó ajánlatra, elmegyünk a maximumig. Ez teljesen normális tárgyalási menet, viszont minél kevesebbet beszélünk róla nyilvánosan, annál jobb.”

A napokban angol sajtóhírekre hivatkozva ezzel szemben még arról számolhattunk be, hogy Özilt kész eladni az Arsenal, amennyiben a légiós nem ad lejjebb a fizetési igényeiből. Állítólag éves szinten 20 millió eurót szeretne keresni a londoniak által felajánlott 15 millióval szemben.

Ugyancsak a brit sajtó számolt be arról, hogy Alexis Sánchez fizetését a kínaiak nagyságrendileg megtripláznák, miközben az Arsenal ajánlata még duplaannyit sem jelentene neki.

Mesut Özilt 2013 nyarán vette meg az Arsenal, a londoniak 40 millió eurót utaltak a német középpályásért a Real Madridnak. A 28 esztendős Özil értékét a transfermarkt. de 50 millió euróra teszi. Az egy évvel később szerződtetett Alexis Sánchezért 30 millió eurót fizettek a Barcelonának, a chilei értékét 55 millió euróra becsülik.

A PL-tabellán második helyen álló Arsenal szombaton a középmezőnyben megbújó Stoke-ot fogadja. Az oddszokat tekintve e meccsen csak a harmadik legbiztosabb hazai győzelem várható a fordulóban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

SZOMBAT
13.30: Watford–Everton (Tv: Spíler Tv)
16.00: Arsenal–Stoke City (Tv: Spíler Tv)
16.00: Burnley–Bournemouth
16.00: Hull City–Crystal Palace
16.00: Swansea City–Sunderland
18.30: Leicester City–Manchester City (Tv: Spíler Tv)
VASÁRNAP

13.00: Chelsea–West Bromwich (Tv: Spíler Tv)
15.15: Manchester United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)
15.15: Southampton–Middlesbrough
17.30: Liverpool–West Ham United (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 14 11 1 2 32–11 +21 34
2. Arsenal 14 9 4 1 33–14 +19 31
3. Liverpool 14 9 3 2 35–18 +17 30
4. Manchester City 14 9 3 2 30–15 +15 30
5. Tottenham 14 7 6 1 24–10 +14 27
6. Manchester United 14 5 6 3 19–16 +3 21
7. West Bromwich Albion 14 5 5 4 20–17 +3 20
8. Everton 14 5 5 4 17–16 +1 20
9. Stoke City 14 5 4 5 16–19 –3 19
10. Bournemouth 14 5 3 6 19–22 –3 18
11. Watford 14 5 3 6 18–24 –6 18
12. Southampton 14 4 5 5 13–15 –2 17
13. Middlesbrough 14 3 6 5 13–15 –2 15
14. Crystal Palace 14 4 2 8 24–26 –2 14
15. Burnley 14 4 2 8 12–23 –11 14
16. Leicester City 14 3 4 7 17–24 –7 13
17. West Ham 14 3 3 8 15–29 –14 12
18. Sunderland 14 3 2 9 14–24 –10 11
19. Hull City 14 3 2 9 11–29 –18 11
20. Swansea 14 2 3 9 16–31 –15 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik