Arsenal: Nagyon jól érzem magam Londonban – Özil

Vágólapra másolva!
2017.03.27. 10:30
Mesut Özil, az Arsenal középpályása azt állítja, hogy jól érzi magát az észak-londoni klubnál és hamarosan dönt a jövőjéről. A német futballista szerződése a következő szezon végén jár le.

Arsene Wenger menedzser a múlt héten azt mondta, hogy a tárgyalásokat a kulcsjátékosokkal, mint Özil és Alexis Sánchez, a futó idény végén folytatják le.

„Azt gondolják, hogy Arsene Wenger előbb nyilatkozik az újságíróknak a jövőmről, mint hogy velem beszélt volna? Én máshogy ismerem őt – mondta a Die Weltnek Özil. – 2018-ig szerződésem van Londonban, és nagyon jól érzem ott magam. Hamarosan egyeztetünk, és megszületik a döntés.”

Az Arsenal jelenleg a hatodik helyen áll a Premier League tabelláján, és minden sorozatot figyelembe véve utóbbi hat meccséből négyet elvesztett.

Özil ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: tudják, hogy hullámvölgybe kerültek, de bíznak abban, hogy a szezon hajrájában eredményesek lesznek.

„Nehéz időszakot éltünk meg, és természetesen nem vagyunk elégedettek a hatodik hellyel. De meg vagyok győződve arról, hogy hamarosan felzárkózunk” – mondta a 28 éves német labdarúgó.

Az Arsenal hat ponttal van lemaradva a negyedik, már Bajnokok Ligája-indulást érő helyen álló Liverpooltól (igaz, két mérkőzéssel kevesebbet játszott nála), vasárnap pedig a harmadik Manchester Cityt fogadja a bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik