Arsenal: most lesz pénz, Wengeren múlik, hogy igazol-e

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 16:01
Ivan Gazidis, az Arsenal vezérigazgatója elmondta, hogy a ma kötött szponzori támogatás következtében Arsene Wenger menedzsernek nagyobb mozgástere lesz annak érdekében, hogy a legjobb döntéseket hozza a klub számára.

„Az Arsenal megegyezett az Emirates-cel, hogy a szponzori összeg egy részét már most elérhetővé teszi, így ebben az évben több pénzt fektethetünk a klubba. A döntés persze Arsene Wenger kezében van, de ezúttal több erőforrás áll majd a rendelkezésére. Mi most megteremtettük az alapokat ahhoz, hogy a klub érdekében jó döntéseket hozhassunk” – mondta Ivan Gazidis.

Mint ismert, az Arsenal labdarúgócsapata további öt évvel meghosszabbította szponzori szerződését az Emirates légitársasággal, ennek nyomán 150 millió font kerül az angol futballklub kasszájába – ennek egy része tehát már ebben az évben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik