Arsenal: lenyúlhatják az MU és a Chelsea elől a PSG tehetségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 09:00
Francia lapértesülések szerint az Arsenal közel áll hozzá, hogy szerződtesse a francia Paris Saint-Germain 19 éves középpályását, Adrien Rabiot-t.

A francia utánpótlás-válogatottakat végigjáró, az U21-esek között már tavaly bemutatkozó 188 centiméter magas játékos eddig 42 mérkőzésen lépett pályára a párizsi együttesben, amellyel az előző két szezonban bajnoki címet szerzett.

Francia lapértesülések szerint a londoni együtt megkezdte a tárgyalásokat a PSG-vel, és a hírek 8 millió fontos átigazolási összegről szólnak.

A Chelsea és a Manchester United által is körüludvarolt Rabiot jövője kérdésessé vált a francia együttesnél, miután a fiatal középpályás az előző szezonban visszautasította a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, és azóta az együttes nem ajánlott neki újat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik