Arsenal: lábtörés feledve, az MU ellen visszatérhet Giroud

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 21:28
Lábtörése után három hónappal újra bevethető Olivier Giroud, az Arsenal francia válogatott futballistája.   

A csatár augusztus 23-án, az Everton ellen 2–2-re végződött bajnoki mérkőzésen dőlt ki a sorból. Felépülésével Arsene Wenger vezetőedző az elmúlt időszakhoz képest könnyebb helyzetbe kerül, már csak azért is, mert Theo Walcott, az együttes angol szélsője is nemrég tért vissza, a hétvégi, Manchester United elleni bajnoki előtt pedig a középpályán már számolhat Mikel Artetával is.

„Három vagy négy hónappal a tervezett előtt jár – mondta Wenger Giroud-ról. – Eredetileg úgy számoltunk, hogy a következő év elején lehet újra játékra képes, szóval egy hónappal előre lépett.”

A tabellán hatodik londoniak szombaton 18.30 órától hazai pályán fogadják a hetedik Manchester Unitedet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik