nemzetisport.hu 2018.02.02 18:31 Frissítve: 2018.02.02 19:33

Arsenal: ez győzte meg Aubameyangot az átigazolásról

Mint beszámoltunk róla, Pierre-Emerick Aubameyang a Borussia Dortmundtól az Arsenalhoz szerződött, és a támadó most az is elárulta, miért épp a londoniakat választotta.

 

Aubameyang sajtóhírek szerint az Arsenalnál klubrekordot jelentő 63.75 millió euróért váltott klubot, ám a gaboni elmondása szerint nem a pénz volt az, ami miatt Londonba szerződött.

„Január közepén sokat beszéltem Mhitarjannal. Többször megkérdezte, átigazolok-e az Arsenalhoz. A válaszom mindig az volt, hogy majd megbeszéljük, ha ő már váltott. Nagyon sokat számított a döntésem meghozatalakor, hogy ő akkor már Londonban volt. Olyan ő nekem, mint egy testvér, nagyon örülök, hogy végre újra együtt játszhatunk, remekül megértjük egymást a pályán, és azon kívül is!” – mondta új klubjánál készült interjújában Aubameyang.

Mhitarjan miatt (is) döntött Aubameyang az Arsenal mellett (Fotó: AFP)

Hogy mikor mutatkozhat be a támadó az Arsenalban, az egyelőre még kérdéses, Arsene Wenger elmondása szerint ugyanis betegséggel bajlódik a BVB-től érkező játékos.

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.