Arsenal: egy név, amely miatt mindenki marasztalná Wengert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 16:39
null
Brendan Rodgers is az utódjelöltek között van az Arsenalnál – a szurkolók remélik, ez csak egy rossz vicc (Fotó: AFP)
Az angol sajtóban kedden több lap is foglalkozott azzal, hogy Arsene Wenger esetleges nyári távozását követően ki venné át az Arsenal irányítását. Három egybehangzó név került elő: Joachim Löw, Leonardo Jardim és Brendan Rodgers.

Igen, az a Brendan Rodgers, aki jelenleg a Celtic edzője, és aki 2012-től 2015-ig a Liverpool menedzsereként dolgozott, méghozzá rendkívül sikertelenül. 1950 óta ő volt az első edző a Poolnál, aki annak ellenére megtarthatta állását, hogy az első három szezonjában nem nyert trófeát. Aztán miután a negyedikben sem, elköszöntek tőle.

Bár a Celtickel sikeres, a liverpooli időszakában sok vicc született róla, ezért az Arsenal szurkolói remélik, nagyon mellé lőttek a lapok, amikor az ő neve is a felsorolásba került.

Joachim Löw szövetségi kapitányként világbajnok lett, de 14 éve nem edzősködött klubszinten. Leonardo Jardim a Monacóval hasonló játékstílust képvisel, mint amit az Arsenal szurkolói megszoktak, még ő a legelfogadhatóbb, de az igazi jelöltre továbbra is várnak az „ágyúsok” szimpatizánsai.

A Telegraph feldobta még Mikel Arteta nevét, akinek korábbi Arsenal-játékosként van kötődése a klubhoz, és most Pep Guardiola mellett a legjobbak egyikétől tanul a Manchester Citynél.

Patrick Vieira a New York City FC-nél bontogatja szárnyait, de még mindig túl rizikós lenne, akárcsak Thierry Henry, akinek ez lenne az első munkája.

Azért jegyezzük meg: az elmúlt évek tapasztalata alapján továbbra is az a legvalószínűbb, hogy ősszel is Wenger állítja össze az Arsenal csapatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik