Angol Ligakupa: hazai pályán esett ki a Manchester United

Vágólapra másolva!
2021.09.22. 22:41
null
Lanzini megszerzi a mérkőzés egyetlen gólját (Fotó: AFP)
A Manchester United hazai pályán 1–0-ra kapott ki a West Ham Unitedtől az angol labdarúgó Ligakupában, így nem jutott a legjobb 16 közé. Az Arsenal kiütötte a Wimbledont. A Chelsea és a Tottenham is tizenegyespárbaj után jutott tovább.

 

Vasárnap a Manchester United 2–1-re győzött a West Ham United otthonában a Premier League-ben – az angol Ligakupában azonban a londoni csapat örülhetett továbbjutásnak ebben a párosításban.

Manuel Lanzini a 9. percben szerezte meg a West Ham vezető gólját, a Cristiano Ronaldót a meccskeretbe sem nevező Manchester United ellen. Ezt követően komoly nyomás nehezedett a vendégek kapujára, a 72. percben Bruno Fernandest is pályára küldte Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző, de nem tudott egyenlíteni az MU, így búcsúzott a sorozattól.

A harmadosztályú Wimbledon nem tudta megnehezíteni az Arsenal dolgát, amely gond nélkül jutott tovább a következő körbe. Két kör után még nem kaptak gólt az „ágyúsok” a sorozatban, ellenben kilencszer találtak be.

A Brighton a Swansea, a Leicester City a Millwall ellen nyert 2–0-ra.

A Chelsea és a Tottenham sem tudott nyerni a rendes játékidőben, de a tizenegyespárbajt mindkét londoni gárda sikerrel vette – előbbi az Aston Villát, utóbbi a Wolverhamptont ejtette ki.

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Brighton–Swansea (II.) 2–0
(A. Connolly 33., 38.)
Arsenal–Wimbledon (III.) 3–0 (Lacazette 11., Smith Rowe 77., Nketiah 80.)
Manchester United–West Ham United 0–1 (Lanzini 9.)
Millwall (II.)–Leicester City 0–2 (Lookman 50., Iheanacho 88.)
Chelsea–Aston Villa 1–1
(Werner 54., ill. Archer 64.) – 11-esekkel 4–3
Wolverhampton–Tottenham 2–2 (Dendoncker 38., Podence 58., ill. Ndombele 14., Kane 23.) – 11-esekkel 2–3

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Manchester City–Wycombe (III. oszt.) 6–1
(De Bruyne 29., Mahrez 43., 83., Foden 45+1., Ferran Torres 71., Palmer 88., ill. Hanlan 22.)
Norwich–Liverpool 0–3 (Minamino 4., 80., Origi 50.)
Watford–Stoke City (II.) 1–3 (A. Fletcher 61., ill. Powell 25., Clucas 80., Tymon 85.)
Brentford–Oldham (IV.) 7–0 (Forss 3., 16., 44., 60. – az elsőt 11-esből, Wissa 38., 87., R. Diarra 43. – öngól)
Burnley–Rochdale (IV.) 4–1 (J. Rodriguez 50., 60., 62., 77., ill. Beesley 47.)
QPR (II.)–Everton 2–2 (Austin 18., 34., ill. Digne 30., Townsend 47.) – tizenegyesekkel 8–7
Sheffield United (II.)–Southampton 2–2 (Stevens 8., McBurnie 66., ill. I. Diallo 23., Salisu 53.) – tizenegyesekkel 2–4
Fulham (II.)–Leeds United 0–0 – tizenegyesekkel 5–6
Preston North End (II.)–Cheltenham (III.) 4–1 (Hughes 25., Rafferty 37., S. Maguire 82., Riis Jakobsen 90+3., ill. K. Vassell 56.)
Wigan (III.)–Sunderland (III.) 0–2 (Broadhead 26., O’Nien 54.)

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Chelsea–Southampton
Arsenal–Leeds United
QPR (II.)–Sunderland (III.)
Stoke City (II.)–Brentford
West Ham United–Manchester City
Leicester City–Brighton
Burnley–Tottenham
Preston North End (II.)–Liverpool
A nyolcaddöntőkre október 26-án és 27-én kerül sor.

A döntőt február 27-én rendezik a Wembley Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik