Angol Ligakupa: a Liverpool hátrányba került az elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 22:36
null
Nathan Redmond (piros-fehérben) gólja döntött az elődöntő első meccsén a Soton javára (Fotó: AFP)
A Southampton hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén. Visszavágó két hét múlva az Anfielden.

A Manchester United keddi győzelme után szerdán a Liverpoolon volt a sor, hogy tegyen egy lépést a Ligakupa döntője felé, és növelje az esélyét egy klasszikus párosítás kialakulásának. Csakhogy Jürgen Klopp együttese Southamptonban nemigen lendült bele szokásos játékába, a Karius – Clyne, Lovren, Klavan, Milner – Wijnaldum, Lucas Leiva, Emre Can – Lallana, Sturridge, Roberto Firmino összeállításban kezdő Pool nem találta a ritmust.

Hátul sem működött a védekezés, a 20. percben a beragadó észt Ragnar Klavan miatt nem sikerült lesre állítani Nathan Redmondot, aki Jay Rodriguez labdájára mozdulva laposan Loris Karius kapujának sarkába lőtt.

A Pool hátrányban sem tudott sebességet váltani, az első félidőben a labdát inkább keresztben járatták, mint Fraser Forster kapuja felé. Klopp látványos gesztusokkal mutatta ki nemtetszését, de ezzel sem hatott játékosaira. Sőt, a szünetben Karius bravúrjainak köszönhetően volt csupán egygólos hátrányban.

Amásodik félidőben sem nagyon változott a játék képe, ezért Klopp beküldte Philippe Coutinhót, de gólszerzési lehetősége továbbra is inkább a házigazda csapatnak volt. Redmond és Shane Long veszélyesen játszott, a Poolon egyre inkább látszott, hogy megelégszik az eredménnyel, és inkább a visszavágóra bízza a döntést.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Southampton–Liverpool 1–0
(Redmond 20.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Manchester United–Hull City 2–0
(Mata 56., Fellaini 87.)

VISSZAVÁGÓK
január 25., 21.00: Liverpool–Southampton
január 26., 20.45: Hull City–Manchester United

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik