Anglia: tud mondani három ifi FA-kupa-győztest 2005 óta?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 10:44
null
Owen Garvanról hallott már? Pedig az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb ifi FA-kupagyőztese. <br />Jelenleg Bogdán Ádám csapattársa a Boltonnál (Fotó: Action Images)
Kedden beszámoltunk róla, hogy az ifjúsági Bajnokok Ligája után az ifik FA-kupáját is a Chelsea fiataljai hódították el, akik ezzel megvédték címüket az angliai kupasorozatban. Az bizonyossággal kijelenthető, hogy a londoniaknak remek erőkből áll az U17–U21-es korosztálya, ám a The Daily Telegraph elemzése rámutat, valószínűsíthető, hogy a „csodagyerekek” közül a többség sosem fog eljutni a felnőttcsapatos bemutatkozásig.

 

A neves angol lap kimutatása szerint az elmúlt 10 év ifi FA-kupájának győztesei közül mindössze a játékosok 41.7 százaléka jutott el klubjában a profik közötti debütálásig, és ami ennél is sokatmondóbb adat: 20.4 százalékuk játszott legalább öt meccset, és csupán 9.7 százalék mondhatja el magáról, hogy 20 fellépésnél is többször húzhatta magára a mezt a nagycsapatban.

A legutóbb duplázó liverpooli csapatból (2006, 2007) például Jay Spearing neve lehet a leginkább ismerős, és ő sem vitte sokra a „vörösöknél”, 2008 és 2013 között 30 meccs jutott neki. A vizsgált időszakból meglehetősen szűk azon játékosok listája, akik felnőttszinten is egyértelműen stabilizálni tudták helyüket az élvonalban.

Jack Wilshere-t (Arsenal, 148 mérkőzés), és Francis Coquelint (Arsenal, 67) nem kell bemutatni senkinek, Dedryck Boyata (Manchester City, 28), Josh McEachern (Chelsea, 22), Jeffrey Bruma (Chelsea, 9) és Michael Keane (Manchester United, 5) neve ismerős lehet. Rajtuk kívül sorjáznak a „névtelen” futballisták. Paul Pogba a kivétel, neki hét meccs jutott a Manchester Unitedben, de aztán lecsapott rá a Juventus, és Torinóban azóta világsztárrá nőtte ki magát.

A Chelsea-nél többen is kiemelkedő teljesítmény nyújtottak a szezonban. A 17 éves Tammy Abraham például minden sorozatot figyelembe véve már 39 gólnál jár az idényben, míg a szintén 17 esztendős Dominic Solanke a BL-sorozat gólkirálya lett, októberben már bemutatkozott a felnőttek között, és Roy Hodgson szövetségi kapitány a télen meghívta edzeni a felnőttválogatott keretével. Nekik lehet a legnagyobb esélyük karriert befutni a Chelsea felnőttcsapatában – de mint arra az elemzésből fény derül, hosszú, rögös út várhat rájuk, míg eljutnak odáig, hogy egyáltalán valós esélyük legyen felnőttként FA-kupát fogni a kezükbe.

A FELNŐTTCSAPATUKBAN A LEGTÖBBET JÁTSZÓ
IFI FA-KUPA-GYŐZTESEK 2005 ÓTA
Név Klub Győzelem
éve
Felnőttmeccsek a klubban
Owen Garvan Ipswich Town 2005 174
Jack Wilshere Arsenal 2009 148
Francis Coquelin Arsenal 2009 67
Jay Spearing Liverpool 2007 55
Shane Supple Ipswich Town 2005 38
Joshua Murphy Norwich City 2013 28
Dedryck Boyata Manchester City 2008 28
Liam Trotter Ipswich Town 2005 26
Josh McEachran Chelsea 2010 22
Chris Casement Ipswich Town 2005 14
Nathan Ake Chelsea 2012 11
Craig Eastmond Arsenal 2009 10
Jeffrey Bruma Chelsea 2010 9
Henri Lansbury Arsenal 2009 8
Paul Pogba Manchester United 2011 7
Stephen Darby Liverpool 2007 6
A teljes listát megtekintheti a The Daily Telegraph cikkében!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik