Anglia: Southgate négy évig szövetségi kapitány – hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.30. 16:44
null
Gareth Southgate négy évig lesz angol kapitány (Fotó: Action Images)
Az angol Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy négyéves szerződést kötött Gareth Southgate-tel, aki így a 2020-as Európa-bajnokságig szövetségi kapitány lesz.

A 46 éves szakember az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként vette át ideiglenesen a válogatottat, miután Sam Allardycea kinevezését követően 67 nappal botrányos körülmények között távozott.

Southgate négy meccsén kétszer nyert és két döntetlent játszott az angol válogatott.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy szövetségi kapitány lettem, úgy érzem, hatalmas lehetőségek rejlenek ebben a csapatban. Az, hogy megkaptam a munkát, egy dolog, most sikeresen is kell végeznem” – mondta Southgate, aki évi kétmillió fontos fizetésért dolgozik.

Irányításával eddig veretlenek az angolok, Skóciát és Máltát legyőzték, Szlovéniával döntetlent játszottak a világbajnoki selejtezősorozatban, a spanyolokkal pedig szintén döntetlenre végeztek felkészülési mérkőzésen. Az angolok legközelebb a világbajnoki címvédő németekkel játszanak, a márciusi felkészülési meccs után pedig Litvániával csapnak össze a világbajnoki selejtezősorozatban.

Az egykori védőjátékos, Gareth Southgate 57 alkalommal lépett pályára az angol válogatottban, és tagja volt az 1996-os hazai rendezésű kontinenstornán elődöntős együttesnek.

Edzőként 2006 és 2009 között a Middlesbrough csapatát, az elmúlt három esztendőben pedig hazája U21-es válogatottját irányította.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik