Anglia: Mourinho exellenségéből „csinálna” Special One-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.26. 12:05
A ma délutáni PL-rangadó előtt a listavezető Chelsea portugál menedzsere ellenfeléből – korábbi ellenségéből – Sam Allardyce-ból csinálna Special One-t, amennyiben a kolléga a szezon végén is az első négyben tudja tartani a jelenleg negyedik West Ham Unitedot.

„Amennyiben a szezont az első négyben fejeznék meg, úgy nálam az Év menedzsere »Big Sam«, míg az Év csapata a West Ham – mondta rímbe szedve a ritkán udvarias, inkább taktikusan nyilatkozó Mourinho, pont a ma délutáni találka előtt. – Számomra azért lenne ez egy hihetetlen eredmény, mert az anyagi lehetőségeik alapján erre esélyük sem lehetne. De végül is miért ne? A szezon előtt mindenki azt gondolhatta róluk, hogy a mezőny alsó harmadában küzdenek majd a bennmaradásért, ám amit eddig elértek, az fantasztikus."Mourinho, pont a ma délutáni találka előtt. – Számomra azért lenne ez egy hihetetlen eredmény, mert az anyagi lehetőségeik alapján erre esélyük sem lehetne. De végül is miért ne? A szezon előtt mindenki azt gondolhatta róluk, hogy a mezőny alsó harmadában küzdenek majd a bennmaradásért, ám amit eddig elértek, az fantasztikus."

Mourinho és Allardyce a nyárig kifejezetten nem szimpatizált egymással, ahol tudtak, odamondtak a másiknak, de ahol nem, még ott is. Aztán a nyáron a futballnak köszönhetően az élet úgy rendezte, hogy egy hétig közös legyen a programjuk. Kapcsolatukban mindez gyökeres változásokat eredményezett: a nagy ellenségekből nagy barátok lettek.

A PL-be 2012-ben bajnoki bronzérmesként visszajutó WHA a 10., illetve a 13. helyen végzett az előző két kiírásban, és a nyáron semmi előjele nem volt a kiváló őszi szereplésüknek.

PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ

13.45: Chelsea–West Ham (tv: DIGI Sport1 – élőben az NSO-n!)
16.00: Burnley–Liverpool
16.00: Crystal Palace–Southampton
16.00: Everton–Stoke City
16.00: Leicester–Tottenham
16.00: Manchester United–Newcastle United (tv:
DIGI Sport1 – élőben az NSO-n!)
16.00: Sunderland–Hull City
16.00: Swansea–Aston Villa
16.00: West Bromwich–Manchester City (tv:
DIGI Sport1, felvételről)
18.30: Arsenal–QPR (tv:
DIGI Sport1 – élőben az NSO-n!)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 17 13 3 1 38–13 +25 42
2. Manchester City 17 12 3 2 36–14 +22 39
3. Manchester United 17 9 5 3 30–18 +12 32
4. West Ham 17 9 4 4 29–19 +10 31
5. Southampton 17 9 2 6 28–13 +15 29
6. Arsenal 17 7 6 4 30–21 +9 27
7. Tottenham 17 8 3 6 22–23 –1 27
8. Swansea 17 7 4 6 22–19 +3 25
9. Newcastle 17 6 5 6 18–23 –5 23
10. Liverpool 17 6 4 7 21–24 –3 22
11. Everton 17 5 6 6 27–27 0 21
12. Aston Villa 17 5 5 7 11–21 –10 20
13. Stoke City 17 5 4 8 18–23 –5 19
14. Sunderland 17 3 10 4 15–24 –9 19
15. West Bromwich Albion 17 4 5 8 17–23 –6 17
16. Queens Park Rangers 17 5 2 10 20–32 –12 17
17. Crystal Palace 17 3 6 8 19–27 –8 15
18. Burnley 17 3 6 8 12–26 –14 15
19. Hull City 17 2 7 8 15–24 –9 13
20. Leicester City 17 2 4 11 15–29 –14 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik