Anglia: Di Canio úgy véli, túl jó volt a Sunderlandnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.15. 17:13
null
Di Canio nem tud mit tenni, túl jó volt a Sunderland kispadjára... (Fotó: Action Images, archív)
Kitálalt Paolo Di Canio, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sunderland korábbi menedzsere. A 45 esztendős szakember szerint volt olyan játékosa, aki majd' 20 kilogrammos súlyfelesleggel küzdött, amikor átvette a „fekete macskák” irányítását.

 

Di Canio 2013 márciusa és szeptembere között irányította a Sunderlandet, amely vezetésével borzalmasan kezdte a Premier League 2013–2014-es szezonját, így az olasz trénernek nem volt maradása.

„Túl jó voltam a Sunderlandnek, az általam képviselt szint túl magas volt. De ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Alig várom az újabb lehetőséget, hogy egyenes emberekkel dolgozhassak. Úgy érzem, jobb menedzser vagyok, mint valaha” – szögezte le Di Canio, aki szerint jelenleg nincs hely számára az angol futballban, de várja a kínálkozó lehetőséget.

A Swindon Town menedzsereként korábban angol negyedosztályú bajnoki címet szerző szakvezető arról is szót ejtett, hogy a Sunderlandnél 2013 tavaszán milyen állapotok uralkodtak.

„A játékosok edzettségi állapota szánalmas volt. Akadt olyan játékos, aki azt mondta nekem, hogy görcsöt kapott az autójában. Volt olyan meccs, amikor három futballistám is cserét kért húsz perc játék után, továbbá még hatan küszködtek valamilyen egészségügyi problémával, amelynek következtében nem voltak teljes értékűek” – tette hozzá Di Canio, aki elismerte, hogy megtiltotta a labdarúgóknak a ketchupot és a majonézt, ezek ugyanis nem egészségesek egy profi futballistának.

„Volt olyan játékosom a Sunderlandnél, akinek 87 és fél kilogramm volt a versenysúlya, de amikor a klubhoz kerültem, akkor majdnem 105 kilót nyomott. Tizenhét és fél kilogramm súlyfelesleg volt rajta. Mondja meg nekem őszintén, maga szerint ilyen létezik, professzionalizmusra vall, normális, hogy egy topbajnokságban egy topcsapatnál ilyen megtörténhet?” – tette fel a költői kérdést a Sky Sports újságírójának Di Canio.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik