Anglia: bombát találtak a Wembley közelében

Vágólapra másolva!
2015.05.22. 18:42
Néhány nappal a Championship feljutásról döntő mérkőzésének, valamint az FA-kupa fináléja előtt második világháborús bombára leltek a Wembley Stadion közelében.

A bombát még csütörtökön találták meg, a hadsereg a közeli épületeket gyorsan kiürítette. Később az 50 kilogrammos robbanó szerkezetet a lakott területről sikeresen elszállították, majd megsemmisítették.

A hadsereg szóvivője elmondta: a bombát körülbelül kétszáz méternyire a stadiontól találták meg, de miután hatástalanították, nem merült fel, hogy a közeljövőben a Wembleyben megrendezésre kerülő eseményeket elhalasszák.

Mint ismert, a Wembleyben hétfőn rendezik meg a másodosztályú angol labdarúgó-bajnokság rájátszásának döntőjét (Middlesbrough–Norwich City), amelynek tétje a feljutás, valamint május 30-án az Arsenal az Aston Villával csap össze az FA-kupa fináléjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik