Anglia: Beckham, egy mentős és egy megható gesztus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 10:51
Akinek volt bármi kétsége afelől, hogy David Beckham a futballvilág egyik legszimpatikusabb alakja, annak itt egy hétköznapi, mégis megható történet. Egy mentővel, egy beteggel és egy tökéletes gesztussal…

London belvárosában hétfőn délután mentőt hívtak egy férfihez, aki elesett az utcán. Elsőnek egy biciklis mentőtiszt ért ki a helyszínre, aki felmérte az esetet, és azonnal mentőautót kért.

Az autó megérkezésére azonban várni kellett, így a hűvös londoni utcán nem tudtak mást tenni, csupán vártak.

Ekkor jelent meg az épp arra sétáló David Beckham…

„Épp vártunk a mentőautóra, mikor elsétált mellettünk, majd csak annyit mondott: »Helló!« Elsőre el sem hittem, hogy Beckham az. Beült az autójába, majd néhány perccel később visszaérkezett, két bögre forró teával a kezében. Mindketten megdöbbentünk és meghatódtunk. Nem hittem a szememnek, elállt a lélegzetem…” – mesélte Catherine Maynard, a mentős, aki elsőként érkezett a helyszínre.

És természetesen ezt követően egy közös képre is maradt idő, miután a mentő elszállította a beteg úriembert.

Beckham, egy mentős, egy beteg és egy megható gesztus (Fotó: dailymail.co.uk)
Beckham, egy mentős, egy beteg és egy megható gesztus (Fotó: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik