Anglia: Bajner örül, hogy a legkeményebb bajnokságba került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 14:55
Bajner Bálint, az Ipswich Town frissen igazolt magyar csatára csütörtöki szerződtetése bejelentését követően adott interjút a klub hivatalos honlapjának.

A támadó, aki egyéves szerződést kötött a Championshipben szereplő „traktorosokkal", elsőként a szurkolókat, a klubot és az új csapattársakat köszöntötte.

„Volt egy lehetőségem, hogy megmutassam a képességeimet az Ipswich menedzserének (Mick McCarthynak – a szerk.). Az elmúlt pár napban a legjobbamat próbáltam nyújtani az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is. Egy gólpassz és egy gól összejött, úgyhogy elégedett lehetek. A legfontosabb, hogy hamar megkedveltem a csapatot, az edzőket és a társakat, így jelen pillanatban boldog vagyok.”

Ezt követően a Southend United ellen szerzett góljáról kérdezték a német harmadosztályú Dortmund II-t elhagyó Bajnert.

„Örülök, hogy betaláltam, nagyszerű pillanat volt. A szurkolókhoz rohantam először, mert számomra mindig ők a legfontosabbak.”

Bajner Bálint – aki 2008-ban már eltöltött pár hónapot a West Ham együttesénél – zárásként hozzátette, hogy a Premier League a legjobb, a Championship pedig a legkeményebb bajnokság Európában, így különösen elégedett, hogy az angol másodosztály előző szezonjának 9. helyezettjénél lehet.aki egyéves szerződést kötött a Championshipben szereplő „traktorosokkal", elsőként a szurkolókat, a klubot és az új csapattársakat köszöntötte.

„Volt egy lehetőségem, hogy megmutassam a képességeimet az Ipswich menedzserének (Mick McCarthynak – a szerk.). Az elmúlt pár napban a legjobbamat próbáltam nyújtani az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is. Egy gólpassz és egy gól összejött, úgyhogy elégedett lehetek. A legfontosabb, hogy hamar megkedveltem a csapatot, az edzőket és a társakat, így jelen pillanatban boldog vagyok.”

Ezt követően a Southend United ellen szerzett góljáról kérdezték a német harmadosztályú Dortmund II-t elhagyó Bajnert.

„Örülök, hogy betaláltam, nagyszerű pillanat volt. A szurkolókhoz rohantam először, mert számomra mindig ők a legfontosabbak.”

Bajner Bálint – aki 2008-ban már eltöltött pár hónapot a West Ham együttesénél – zárásként hozzátette, hogy a Premier League a legjobb, a Championship pedig a legkeményebb bajnokság Európában, így különösen elégedett, hogy az angol másodosztály előző szezonjának 9. helyezettjénél lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik