Anglia: a Man. United volt igazgatója lett az FA elnöke

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 12:54
Greg Dyke lesz az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöke júliustól – erősítette meg a szervezet hivatalos közleményben. Dyke a két és fél év után távozó David Bernsteint váltja az FA élén, kinevezése július13-án lép életbe, ha a szervezet tanácsa is hozzájárul.

Dyke korábban volt a Manchester United igazgatója és a BBC általános igazgatója is, jelenleg a harmadosztályú (League One) Brentford elnöke. Eme tisztségét megtartja a szövetségben vállalt pozíciója mellett.

A 65 éves szakvezető elmondta: az angol Premier League a legismertebb és legerősebb a világon. Dyke a pénzügyi fair play elkötelezett híve, így mindent meg fog tenni a szabályok betartása érdekében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik