Anglia: a Leeds menedzsere Clattenburg pártján áll

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 14:40
Neil Warnock, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Leeds United menedzsere úgy véli, ha a Chelsea megnyerte volna a Manchester United elleni rangadót, senki nem foglalkozna Mark Clattenburg játékvezető téves ítéleteivel.

Mint ismert, a 37 esztendős játékvezető a második félidőben előbb Braniszlav Ivanovicsot, majd Fernando Torrest küldte le a pályáról, végül megadta a „vörös ördögök" győztes gólját, amelyet lesállás előzött meg. Neil Warnock, a Leeds United menedzsere ennek ellenére a játékvezető pártján áll, amit a következő érvekkel támasztott alá:

„Felháborodtam a történtek hallatán, Clattenburg pártján állok. Biztos vagyok benne, hogy ha a Chelsea nyert volna, most egy szavuk nem lenne a játékvezetőre. Valóban hibázott Torres kiállításánál, de a kékek »megpróbálták megölni őt«, amivel nem értek egyet. Ha nem hangzottak el azok a rasszista kijelentések, amelyeket a Chelsea-játékosok állítanak, akkor remélem, ráfizetnek."

Eközben Oriol Romeu, a Chelsea spanyol középpályása elmondta, Juan Mata és Fernando Torres személyesen nem hallották Clattenburg állítólagos rasszista kijelentéseit, ők is mástól értesültek a játékvezető szavairól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik