Tottenham: Adebayort végleg megszerezték a Citytől - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.07.13. 11:40
null
Úgy tűnik, Adebayorék maradnak Londonban (Fotó: Action Images)
A Sky Sports legfrissebb híre szerint a labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur megegyezett a bajnoki címvédő Manchester Cityvel Emmanuel Adebayor végleges megszerzéséről.

A 28 éves togói csatár a White Hart Lane-en töltötte kölcsönben a legutóbbi évadot, és 33 bajnoki mérkőzésen 17 gól fűződött a nevéhez.

A Spurs új menedzsere, André Villas-Boas a kinevezésekor nem rejtette véka alá, hogy szerződtetni szeretné Adebayort, akit a Real Madrid kölcsönzött ki korábban.

A megállapodás egyéni részletei még kidolgozásra szorulnak, azok véglegesítését a felek a hétvégére ígérik.

A holland válogatott Rafael van der Vaart közben maga jelentette be, hogy a továbbiakban is Londonban futballozik majd, mert mint mondta, két jó idényen van túl, jól érzi magát Angliában, a szerződése pedig 2014 júniusáig érvényes. A középpályás ezzel egyúttal cáfolta azokat a spekulációkat, hogy visszatérne korábbi csapatához, a német Hamburghoz.

A tekintélyes német szaklap, a Kicker internetes kiadása mindazonáltal arról számolt be kora délután, hogy a HSV még egyáltalán nem tett le Van der Vaart megszerzéséről.

„Egy első osztályú karmester nélkül a Hamburg nem lesz ott a Bundesliga legjobb csapatai között, Van der Vaarttal azonban a topgárdák közé kerülhetünk, és kiléphetünk a nemzetközi színtérre is" – idézte a kicker.de Klaus-Michael Kühnét, a Hamburg ügyvezetőjét és többségi tulajdonosát.

André Villas-Boas, a Tottenham július 3-án kinevezett új vezetőedzője eddig két új játékost igazolt: az izlandi válogatott Gylfi Sigurdsson a német Hoffenheimtől, a belga Jan Vertonghen pedig a holland Ajaxtól érkezett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik