Alex Ferguson: Ilyen gólt nem látnak többet

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 11:58
null
Rooneyt Nani ünnepli a gólja után – kijár neki a dicséret (fotó: Action Images)
Az angol bajnoki éllovas Manchester United Wayne Rooney remekbe szabott góljával 2–1-re legyőzte a városi rivális Manchester Cityt a Premier League szombati rangadóján. A győztes gólt szerző Wayne Rooney a találkozó után azt mondta, véleménye szerint pályafutása legszebb találatát érte el az ollózásos mozdulattal.

„Azt hiszem, életem legszebb gólját lőttem. Láttam, hogy magasan jön a beadás, és azt gondoltam, miért ne próbáljam meg. Fantasztikus érzés volt, amikor láttam, hogy bemegy, főleg, hogy ezzel szereztük meg a három pontot. Tízből kilencszer a lelátóra megy egy ilyen kísérlet, profi karrierem alatt ez volt az első ollózós gólom” – nyilatkozta a mérkőzés után a manchesteri derbit eldöntő Wayne Rooney.

Ráadásul miközben azt is megengedhette magának, hogy udvariaskodjon egy sort („A City közelebb került hozzánk ebben az idényben, és most is szoros meccset játszottunk”), „szépségi kérdésben” aligha tévedett, hiszen azok közül, akik értékelték a találkozót, senki sem felejtette el megjegyezni, milyen zseniális volt a találat.

Természetesen Roberto Mancini, a manchesteri kékek menedzsere sem tehetett mást. Csalódottan vette tudomásul, hogy bár érzése szerint együttese közelebb állt a sikerhez, a „vörös ördögöké” lett mind a három pont.

„Egy pillanatnyi zsenialitás műve a vereségünk, szerintem csak így veszíthettük el a találkozót. A mérkőzés nagy részében mi irányítottunk, és az egyenlítő gólunkat követően azt hittem, győzelemmel, de legalább döntetlennel zárunk”.

Eközben Alex Ferguson azt ecsetelte, hogy ő már sok mindent látott az Old Traffordon, ehhez foghatót azonban még nem. „Elképesztő volt! Nani is remek gólt szerzett, de arról senki sem beszél majd, mindenki a győztes találatra fókuszál, amely hihetetlen volt. Sok fantasztikus gólnak lehettünk szemtanúi ebben a stadionban, de a kivitelezést tekintve ilyet nem látnak többet” – áradozott Rooney mestere.

A találatnak a három pont megszerzésén túl távolabbra mutató következményei is lehetnek. A Manchester United – ne feledjük, a sereghajtó Wolverhampton elleni múlt heti, idei első bajnoki vereség után! – nem játszott igazán jól, mégis felállt a padlóról, és könnyen lehet, hogy demoralizáló hatású vereséget mért a kihívók egyikére.

A City hátránya a 2–1-es kudarc után nyolc pontra hízott, ráadásul Manciniék eggyel több mérkőzést játszottak, mint Fergusonék, s egyre inkább úgy tűnik, már csak az Arsenalnak van reális esélye befogni az éllovas MU-t.

Ráadásul a Manchester United egyik legfontosabb láncszeme, a korábbi tündökléseihez képest ebben az idényben csak pislákoló fényű Wayne Rooney a szezon egyik legfontosabb szakasza, a tavaszi hármas terhelés jelentette megerőltető menet előtt látszik újra elkapni a fonalat, a City ellen szerzett góljánál aligha kellhet több, hogy visszanyerje önbizalmát.

„Rooney ollózásos bombája nem szimplán jelezte, hogy továbbra is ő marad Anglia legtermészetesebb, legösztönösebb tehetsége, a Premier League első helyéért vívott harcban is felbecsülhetetlen tényezővé válhat” – írta blogjában Phil McNulty, a BBC szakírója. S könnyen lehet, a szezon végén a bajnoki serlegben manifesztálódik.

PREMIER LEAGUE 
27. FORDULÓ
 Bolton–Everton                                                                                            17.00 (Tv: Digi Sport)
 SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Wolverhampton 2–0 (Van Persie 16., 56.)
Birmingham City–Stoke City 1–0 (Zsigics 93.)
Blackburn–Newcastle 0–0
Blackpool–Aston Villa 1–1 (Grandin 14., ill. Agbonlahor 10.)
Liverpool–Wigan 1–1 (R. Meireles 24., ill. Gohouri 65.)
West Bromwich Albion–West Ham United 3–3 (Dorrans 3., Thomas 8., Reid – öngól 32., ill. Ba 51., 83., C. Cole 58.)
Sunderland–Tottenham 1–2 (Gyan 11., ill. Dawson 44., Kranjcar 57.)
Manchester United–Manchester City 2–1 (Nani 41., Rooney 78., ill. David Silva 65.)
 HÉTFŐN JÁTSSZÁK
Fulham–Chelsea                                                                                         21.00 (Tv: Digi Sport)
AZ ÁLLÁS 
  1. Manchester United 26 16 9 1 57–25 +32  57
  2. Arsenal 26 16 5 5 56–27 +29  53
  3. Manchester City 27 14 7 6 43–24 +19  49
  4. Tottenham 26 13 8 5 37–28   +9  47
  5. Chelsea 25 13 5 7 46–22 +24  44
  6. Liverpool 27 11 6 10 35–32   +3  39
  7. Sunderland 27 9 10 8 33–33     0 37
  8. Bolton 26 8 9 9 36–37   –1  33
  9. Stoke City 26 10 3 13 31–33   –2  33
10. Newcastle 26 8 8 10 40–38   +2  32
11. Blackburn 27 9 5 13 34–42   –8  32
12. Fulham 26 6 12 8 28–28     0 30
13. Everton 25 6 12 7 33–34   –1  30
14. Birmingham 25 6 12 7 25–33   –8  30
15. Aston Villa 27 7 9 11 31–46 –15  30
16. Blackpool 26 8 5 13 39–50 –11  29
17. West Bromwich Albion 26 7 6 13 34–51 –17  27
18. Wigan 27 5 12 10 27–45 –18  27
19. West Ham United
27 5 10 12 30–48 –18  25
20. Wolverhampton 26 7 3 16 26–45 –19  24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik