A PL-be lőtte csapatát, majd öngyilkos akart lenni, most csődbe ment

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 19:22
null
Windass a csúcson, a Hull 2008-as playoffsikere után (Fotó: Action Images)
Magáncsődeljárás megindítását kérte Dean Windass, a Hull City egykori futballistája a londoni csődbíróságon. A 47 éves hulli klublegenda 18 éves karrierje után lejtőre került – története több szempontból is tanulságos.

 

Windass – akinek önéletrajza a „Cigányfalvától a Premiershipig” alcímmel jelent meg – a Hull City ifjúsági játékosaként kezdte pályafutását, de a „tigrisek” kirúgták, mondván, hogy nem elég tehetséges. Az erős testalkatú, kőkemény csatár elment árufeltöltőnek, majd kőművesnek, hogy aztán 1991-re visszaküzdje magát a profi futball világába.

Hosszú karrierje során játszott még az Aberdeenben, az Oxford Unitedben, a Bradford Cityben, a Middlesbrough-ban, mindkét nagy sheffieldi csapatban (Wednesday, United), az Oldhamben és a Darlingtonban is, de legnagyobb tette Hull városához kötődik.

2008 májusában a City az ő csodálatos góljával döntötte el a Championship rájátszásának döntőjét, ezzel a bombával jutott fel a Hull City története során először az angol élvonalba, Windasst pedig tízezrek ünnepelték. Respektjéről sok mindent elmond, hogy a Hull szurkolói a klubtörténet negyedik legjobb játékosának választották meg.

Windass magánélete sokkal sötétebb tónussal színezett: tinédzser kora óta depresszióval küzd, profi karrierje befejezése után pedig – mint oly sok játékos – teljesen összeomlott. Elvált feleségétől, édesapja elhunyt, az alkoholizmus rabságába került Windass pedig 2012-ben kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg.

„Egyszer túladagoltam a gyógyszereimet, egyszer megpróbáltam felkötni magam. Rengeteget ittam, hogy minden rosszat kizárjak. Végül segítséget kértem, és Tony Adams Sporting Chance nevű klinikájára jutottam be. Rettegtem. Minden alkalommal, amikor egy tanácsadóval beszéltem, zokogtam. Ahogy egyre inkább kibeszéltem a történetemet magamból, egyre jobban lettem. Életem legjobb 26 napja volt ez a klinikán – mert ez a 26 nap mentette meg az életemet. Korábban sosem tudtam kifejezni, amit éreztem. Én voltam az öltöző bolondja, otthon pedig minden nap sírtam” – nyilatkozta idén a BBC-nek Windass.

A támadó korábban felvetette, hogy a Profi Labdarúgók Szövetségének nagyobb (főleg pszichológiai) támogatást kellene adnia a futballt abbahagyó játékosoknak.

„Nem mi vagyunk a világ legfényesebb elméi, és egész életünk a futball. Játékosok százai kerültek ugyanebbe a helyzetbe. Egyszer csak felébredsz, és azt érzed, nincs miért” – vallotta.

Az exfutballista több mint 150 ezer fontnyi (kb. 52.8 millió forint) adótartozást halmozott fel, és ezt követően kért magáncsődöt. Megpróbál anyagi gondjaira megoldást keresni, következő meghallgatása decemberben lesz.

Windass most: a Hull-legenda nagyon nehéz éveken van túl (Fotó: Action Images)
Windass most: a Hull-legenda nagyon nehéz éveken van túl (Fotó: Action Images)

A játékosok aktív karrier utáni követése és segítése régóta kihívást jelent a játékos-szakszervezeteknek. A FIFPro 2014-es felmérése szerint a futballisták 26 százaléka számolt be mentális problémákról, ez a szám 39 százalékra emelkedett a visszavonultak körében. A játékosok 19 százaléka jelezte, hogy gondjai vannak az alkohollal.

„A közvélekedés az, hogy a profi futballista élete könnyű, de van egy sötét oldala is. A már visszavonult játékosok több mentális problémáról számoltak be, és felmérésünk szerint kritikusnak számít a közvetlenül a visszavonulást követő időszak. A volt futballisták körében az átlagnál magasabb a mentális betegségek előfordulása” – nyilatkozta Dr. Vincent Gouttebarge, a FIFPro orvosi vezetője a hat országban folytatott felmérés nyilvánosságra hozatala után. A FIFPro ezt követő, nagyobb körben elvégzett vizsgálatai megerősítették a 2014-es adatokat, az egy évvel később elvégzett kutatás során a játékosok 38 százaléka számolt be a depresszió tüneteiről.

Az angol profi futballisták szövetsége (PFA) felmérése szerint visszavonulás után 40 százalék az esélye annak, hogy egy volt futballistát klinikai depresszióval diagnosztizáljanak.

♦♦♦

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik