A Man. City most nem aludt be a Fulham ellen

2012.02.04. Utolsó módosítás: 2012.03.20 02:42:00

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén az éllovas Manchester City hazai pályán Sergio Agüero büntetőjével, Chris Baird öngóljával és Edin Dzeko találatával 3–0-ra legyőzte a Fulhamet.

A második félidőre ismét rákezdett a hó (Fotó: Action Images)

 

A listavezető manchesteriek az Everton elleni, meglepő idegenbeli vereséggel a hátuk mögött érkeztek a találkozóra, és további intő jel lehetett Agüeróék számára, hogy a pazar idénykezdetük során az első 12 mérkőzésből egyedül a Fulham ellen nem gyűjtötték be a három pontot – pedig akkor is vezettek már 2–0-ra.

A heves havazással tarkított találkozót a papírformának megfelelően a hazaiak uralták, és már a 10. percben megszerezték a vezetést, Adam Johnson akasztotta be ügyesen a lábát a védőébe (Baird) a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Agüero helyezte szépen a kapu bal sarkába, félmagasan (1–0).

Tíz perccel később ismét csak Jonhson és Baird párharcára került sor, a manchesteri középpályás betört a tizenhatoson belülre, majd homorított egy nagyot, ezúttal azonban természetesen elmaradt a tizenegyes.

Az első fél órához közeledve felgyorsultak az események, előbb David Silva lövése kerülte el kevéssel a kaput, majd Johnson 23 méteres lökete csúszott el nem sokkal a bal alsó mellett, ahogyan a túloldalon Duff 13 méteres próbálkozása is.

A 30. percben aztán megszületett a második hazai gól: bal oldali beadás után került egy érintést követően a labda Johnsonhoz, aki jobbról középre adott, ott pedig Bairdről a saját kapujába pattant a labda – öngól (2–0).

A félidő hajrájában még két manchesteri helyzetet jegyezhettünk fel, a 37. percben Dzeko 13 méteres bombáját Schwarzer kiöklözte, David Silva pedig már lesről lőtt közelről a léc fölé, aztán a következő percben egy vendég szögletet követő kontra végén ismét a bosnyák támadó próbálkozott, Hangeland azonban blokkolta lövését.

A második félidő elején Murphy átlövése, Kelly lapos próbálkozása, majd Baird közeli szabadrúgása hordozott magában veszélyt, végül egyik sem okozott gondot Hartnak.

A havazás ekkorra már olyan méreteket öltött, hogy a 60. és a 67. percben is pályára kellett lépnie a pályát felügyelő személyzetnek, hogy a tizenhatosok vonalait letisztítsák, de természetesen ez nem okozott gondot a játékosoknak.

Kifejezetten nagy élmény volt figyelni a Costa Rica-i válogatott támadó, Bryan Ruiz arcát a bemelegítés közben, aki mint egy kisgyerek, úgy örült a hónak.

Sokkal több örömre mondjuk nem is volt oka, ezúttal a kétgólos előnyt nem, hogy nem adta le, még növelte is a City, a 72. percben Agüero vitte végig a bal oldalon a labdát, majd a tizenhatoson belülre érve a középen helyezkedő Dzekóhoz játszott, aki a kapus lábai között a hálóba lőtt (3–0), végleg eldöntve a mérkőzés kimenetelét.

A találkozó hajrájában még egy Fulham-kapufát és egy nagy Hart-védést (utóbbinál Riise lapos lövése jelentett veszélyt) láthattak a nézők, újabb gólt azonban már nem, így a Manchester City 3–0-ra nyert, és három pontra ellépett a vasárnap a Chelsea otthonában rangadót vívó városi rivális Unitedtől.

MANCHESTER CITY–FULHAM 3–0

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Manchester City–Fulham 3–0 (Agüero 10. – 11-esből, Baird 30. – öngól, Dzeko 72.)
 KORÁBBAN MÁR KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Norwich City–Bolton Wanderers 2–0 (Surman 70., Pilkington 85.)
QPR–Wolverhampton 1–2 (Zamora 16., ill. Jarvis 46., Doyle 71.)
Stoke City–Sunderland 0–1 (McClean 60.)
West Bromwich Albion–Swansea 1–2 (Fortuné 54., ill. G. Sigurdsson 55., Graham 59.)
Wigan–Everton 1–1 (P. Neville 76. – öngól, ill. Anichebe 83.)
Arsenal–Blackburn Rovers  7–1 (Van Persie 2., 38., 62., Oxlade-Chamberlain 40., 54., Arteta 51., Henry 92., ill. Pedersen 32.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Manchester City 24 18 3   3 63–19 +44  57
  2. Manchester United 23 17 3   3 56–21 +35  54
  3. Tottenham Hotspur
23 15 4   4 44–25 +19  49
  4. Chelsea 23 12 6   5 41–26 +15  42
  5. Arsenal 24 12 4   8 46–34 +12  40
  6. Newcastle United
23 11 6   6 34–30   +4  39
  7. Liverpool 23 10 8   5 27–21   +6  38
  8. Sunderland 24   9 6   9 33–24   +9  33
  9. Norwich City 24   8 8   8 34–39   –5  32
10. Everton 24   8 6 10 24–26   –2  30
11. Swansea 24   7 9   8 26–29   –3  30
12. Stoke City 24   8 6 10 23–36 –13  30
13. Aston Villa 23   6 10   7 28–31   –3  28
14. Fulham 24   6 9   9 29–35   –6  27
15. West Bromwich Albion 24   7 5 12 24–34 –10  26
16. Queens Park Rangers 24   5 6 13 25–41 –16  21
17. Wolverhampton 24   5 6 13 27–44 –17  21
18. Bolton Wanderers
24   6 2 16 28–49 –21  20
19. Blackburn Rovers
24   4 6 14 34–54 –20  18
20. Wigan Athletic
24   3 7 14 21–49 –28  16