A Man. City megfricskázta a Unitedet az Old Traffordon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 20:58
null
David Silvának nem volt könnyű az élete (Fotók: Reuters)
Premier League 32. fordulójának záró mérkőzésén rendezték a 165. manchesteri derbit, amelyen a City nem kis meglepetésre elvitte a három pontot a United otthonából.
Mondj két okot a tanári karrier mellett!
Július és augusztus!

HOSSZÚ, FORRÓ NYÁR

Mancini egyébként olyan keményen „odanyilatkozgat" a vezetőknek és néhány játékosának, hogy a Citynél a nyáron vagy a keretben lesz nagytakarítás, vagy a kispadon...

Hogy miért jutott eszünkbe ez a szakállas vicc? Roberto Mancini, a Manchester City olasz menedzsere szerint azért nem sikerült számukra a címvédés és a Bajnokok Ligája-kaland, mert a Robin van Persie, Javi Martínez, Eden Hazard, Daniele De Rossi négyest nem sikerült leigazolniuk tavaly nyáron. Azt talán ne firtassuk, hogy miért kellett akkor csillagászati összeget elkölteni a világverőnek koránt sem nevezhető Javi García, Jack Rodwell, Matija Nasztaszics, Scott Sinclair, Maicon ötösre...

Érdekes módon a nagy riválisnál sem fenékig tejföl, annak ellenére sem, hogy az angol bajnoki cím már zsebben, hiszen utcahosszal, ám a Real Madridtól kapott BL-pofont még ki kell hevernie mind a csapatnak, mind a szurkolóknak.

Ennek a városi derbinek sem kell azonban külön tét, hogy komolyan vegyék a felek, és a mérkőzés olyan elképesztő tempóban kezdődött, hogy a nézők nem győzték kapkodni a fejüket az egyik oldalról a másikra, mintha csak Wimbledonban lennének, az e lapon illetékes az online közvetítőt (egyben cikkírót) pedig a kétségbeesés kerülgette.

Klasszikus gólhelyzetet nem láthattunk az első félórában az észveszejtő tempó ellenére sem, ennek főleg az volt az oka, hogy a két védelem világklasszis módra üzemelt, ellenben ez a támadókról nem volt elmondható. Jellemző módon az első félidőben Rafael állt legközelebb a gólszerzéshez, ám Van Persie lekészítése után a hazai védő a kapufára lőtt.

Noha a két csapat legutóbbi öt mérkőzése fantasztikus, 4.6-os gólátlagot hozott, ziccerek, sőt, többnyire kapu felületére tartó lövések nélkül teltek az amúgy igen mozgalmas percek...

Összemérték
Összemérték

A pihenő jót tett a csapatoknak, mert az 51. percben megrezdült a háló, mégpedig a David De Gea mögötti: James Milner egy szerencsés lövéssel megszerezte a vezetést a Citynek. 0–1.

Nem sokáig örülhettek a vendégek a vezetésnek, és Fortuna istenasszony is elfordította tőlük orcáját, mert Phil Jones amúgy a City-kaputól éppen a mezőny felé tartó fejese Vincent Kompany hátát találta el, a labda pedig a kapuba hullott. Öngól, 1–1.

A hajrára Mancini jó érzékkel dobta be Samir Nasri helyett Sergio Agüerót, az argentin támadó ugyanis egy rém egyszerű cselsorozatot egy bődületesen nagy góllal zárt le a 78. percben: 1–2!

A hátralévő időben Mancini a védelem erősítését szem előtt tartva cserélt, Sir Alex Ferguson pedig hiába, hiszen legényei nem tudtak egyenlíteni, bár Jones és Patrice Evra is veszélyeztetett egy-egy fejessel. Megcibálta tehát a leendő (na jó, egy nagyobbacska csoda azért megakadályozhatja ezt) bajnok bajszát a tavalyi aranyérmes, a City, a városi derbin, ráadásul idegenben – mindez azonban csak enyhíti a „polgárok" fájdalmait a címvédés elmaradása miatt.

Hét mérkőzéssel a vége előtt 12 pont az éllovas MU előnye az üldöző City előtt.

PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–MANCHESTER CITY 1–2
Manchester
, Old Trafford, 75 498 néző. V: Dean
Manchester United:
De Gea – Rafael, R. Ferdinand, Ph. Jones, Evra – A. Young (Kagava, 90.), Carrick, Giggs – Welbeck (Valencia, 79.), Rooney (J. Hernández, 85.), Van Persie. Menedzser: Sir Alex Ferguson
A kispadon: Lindegaard (k.), Nani, Cleverley, Buttner
Manchester City: Hart – Zabaleta, Kompany, Nasztasics, Clichy – Barry, Y. Touré – Milner, D. Silva (Lescott, 90.), Nasri (Agüero, 71.) – Tévez (J. García, 90.). Menedzser: Roberto Mancini
A kispadon: Pantilimon (k.), Dzeko, Kolarov, K. Touré
Gólszerző: Kompany 59. – öngól, ill. Milner 51., Agüero 78.

PERCRŐL PERCRE


Túl fásult volt ma az MU a bajnokavatáshoz...

90. PERC VÉGE, NYERT A CITY A UNITED OTTHONÁBAN!

Még egy MU-szöglet... Hart azonban foga Evra közeli fejesét.

90. perc Antonio Valencia felevatja Garcíát. Sárga.

A hazai közönség utoljára kifütyülheti még egykori kedvencét.


90. perc Javier García váltja Tévezt.

90. perc Rafael megröpteti a kontrázó Agüerót.

Négy perc a ráadás.

90. perc Joleon Lescott váltja Silvát, Kagava Sindzsi pedig a lesérült Youngot.

90. perc Sárga Gareth Barrynek. Ő kezdte. Nem sokkal később Pablo Zabaleta is besárgul.

Dulakodás, meglepő módon...


87. perc
VP kornerét fejeli hét méterről a jobb sarok mellé Jones.

85. perc Roo le, Javier Hernández be.

85. perc Carlos Tévez felborítja Jonest, sárga.

80. perc
Evra lő a kapu fölé ballal a 16-os bal csücske elől.

79. perc Welbecket Antonio Valencia váltja.

Egykori atléticós csapattársát, De Geát csúfolta meg az argentin.

78. PERC AGÜERO BOMBÁZ, 12! Touré remek passza után a 16-os elől indulva Sergio Agüero kicselez három embert, majd jobbal az ötös jobb sarka elől a rövid felső sarokba lő, elemi erővel.

77. perc
Welbeck lekészít Youngnak, aki ballal lő 23-ról, a jobb alsó felé, de csemege ez Hartnak. Amoda Touré lő 16-ról, Rafael bevetődve blokkol.

74. perc
Hart most jól mozdul ki egy VP-beadásra és elöklözi a labdát mindenki elől.

71. perc Nasri le, Sergio Agüero váltja.

71. perc Silva ível, Nasri a kapunak fléig háttal, jobbal a léc fölé emel az ötös elől, amúgy gyönyörű mozdulattal.

70. perc
De Gea csípi el a bal alsó előtt Welbeck 12 méteres csúsztatását.

68. perc
Clichy néz el egy passzt, De Gea takarít Nasri elől.

Őrült iram, helyzetek nélkül. Barry még De Geát is bodicsekeli.

Kompany 2. öngólja a PL-ben, az MU-nak az 58.

Hart sem állt a helyzet magaslatán éppen.

59. PERC PHIL JONES ÉS KOMPANY EGYENLÍT! Van Persie jobbról érkező beadása után a gólvonal előtt a hosszú saroknál Phil Jones fejjel tulajdonképpen felszabadít, mert a kaputól elfelé fejeli a labdát, de az az egy méterre előtte felugró Vincent Kompany hátán csattan, majd a gólvonal mögött landol. 11!

51. PERC MILNER BETALÁL, VEZET A CITY! Giggstől Barry szerez labdát a félpályánál, elmegy a balon, beadását Nasri elvéti, de James Milner összeszedi a labdát, és két szerencsés csel után 16-ról a jobb alsóba lő. A lövésbe a bevetődő Jones és a rávetődő De Gea is beleér még, de bent van a hálóban. 01!

46. PERC FOLYTATJUK, CSERE NINCS!

Y. Touré 43-szor passzolt, a legjobb MU-s Carrick. 24-gyel.

Amikor nem született gól a szünetig egy MU-mérkőzésen, a legutóbbi 22 alkalommal 20-szor Fergusonék nyertek, két iksz mellett.

Remek kis mérkőzés, maradjanak velünk!


45. PERC VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45. perc
KAPUFA! Michael Carrick felível, VP lefejeli a labdát, az érkező Rafael pedig az ötös jobb sarka elől futtából eltalálja a léc és a kapufa találkozását a rövid felsőnél.

44. perc
Milner ráesik Evrára, rövid ápolás.

43. perc Vincent Kompany is megvillantja hentes- és mészárosi vénáját. Sárga, Young a szenvedő fél.

Az MU még nem hozott össze egyetlen büntetőt sem a bajnokságban.


37. perc
Young húz el a balon és Zabaleta mellett, beadását a nadrágféken érkező Nasztaszics rúgja szögletre az ötös elől. Nagy mentés volt!

Az MU-ban Van Persie és Rooney 16-szor kezdett együtt, 15-ször nyertek, egy döntetlen mellett.

A City védelme eddig 76 kapura lövést engedélyezett az ellenfélnek a bajnokságban, ez rekord.


32. perc Wayne Rooney becsúszásos merénylete Milner ellen, sárga.

31. perc
Young lő 10 yarddal a léc fölé 23-ról.

29. perc David Silva játszik Rio Ferdinand mellett Diego Maradonát. Nem nyilatkozik meg, nem szed semmit, hanem "kapura kezez". Sárga.

26. perc
Silva passza Giggsről Nasri elé pattan, a gall 13 méterről jócskán a bal sarok mellé lő.

24. perc
Ryan Giggs bal oldali beadását fejeli el Welbeck elől Kompany, a 11-espont környékén.

21. perc
JONES, MICSODA MENTÉS! Silva beadását sodorja el Tévez elől az ötösön becsúszva, az utolsó pillanatban Phil Jones. Előtte Yaya Touré indított tanári módon.

21. perc
Milner jobb oldali beadását fejeli el az ötös hosszú sarkán Samir Nasri elől Rafael.

17. perc
Tévez kaparja két védő között az ötösről a kapu mellé a labdát, Barry beadása után, de korner. Veszélytelen.

15. perc
Zabaleta fellöki Patrice Evrát, majd bead, de Carlos Tévez már túl közel kapja a labdát a túlsó kapufához, Ferdinand szerelni tud a levétel után.

13. perc
Silva beadását kapja le De Gea szépen, az ötösön.

9. perc HELYZET!
Roo passzol, Van Persie az ötös bal sarka elől ballal lő – a túlsó alsó mellé egy méterrel. Ez nem a gyatrán védekező Pablo Zabaleta, Vincent Kompany kettősön múlott...

5. perc
Gaël Clichy jelentkezik egy kacskácska lövéssel 18-ról, amoda Robin van Persie-t blokkolja Gareth Barry.

Ha ilyen tempóban folytatják, a szünetben legkésőbb felmondunk!

4. perc
James Milner jobb oldali éles beadását üti el a rövid sarok elől David de Gea.

3. perc
Három veszélyes beadást is hárítanak a hazai védők, Rio Ferdinand fejese után Welbeck önzőz el egy kontrát, szereli a 16-os előtt Matija Nasztaszics.

Welbeck 100. tétmérkőzése ez az MU-ban!

2. perc
Ashley Young bal oldali beadását csúsztatja kapura 14 méterről Danny Welbeck, csemege Joe Hartnak.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazai szurkolók a müncheni repülőgép-tragédiára emlékeznek egy óriási drapériával.


A hazaiak kék-fehérben, a vendégek vörös-fehérben.

JÖTTEK-MENTEK
A Manchester Unitedtől a Manchester Cityhez:

2011, Owen Hargreaves, ingyen
1986, Peter Barnes, 40.000 euró
1973, Denis Law, i.

A Manchester Citytől a Manchester Unitedhez:
1995, Tony Coton, 575.000
1986, John Gidman
1972, Wyn Davies

Eltiltott nincs.

A hazaiaknál Darren Fletcher, Nemanja Vidics és Johnny Evans sérült, a vendégeknél Maicon, Micah Richards és Jack Rodwell maródi.

Az utóbbi időszakban izgalmas és kiélezett csatákat vívott egymással a két manchesteri csapat: 2012 decemberében az MU nyerni tudott az Etihadben, Robin van Persie a hajrában vitte be a győztes találatot. A legutóbbi idényben oda-vissza győzött a City, az Old Traffordon hatot vágva.

A két együttes védelme kiválóan teljesít: a Manchester United 627 perce nem kapott gólt a Premier League-ben, a Manchester City pedig a legtöbb kapott gól nélküli bajnokit hozta eddig a szezonban (14).

Az MU a legtöbb gólt (27) a meccsek első félórájában szerzi, míg a City az utolsó 30 percben kezdi el termelni a találatokat (28.). Említést érdemlő statisztika, hogy a Manchester United szerezte a legtöbb pontot ebben az idényben hátrányról (27.).


Érdekesség, hogy még egyik csapat sem kapott ki ebben az idényben akkor, ha megszerezte a vezetést a meccsen, így az első gól várhatóan ezúttal is nagy hatással lesz a találkozó végkimenetelére. A 165. manchesteri derbi következik hétfőn, az örökranglistán a United dominál: a „vörös ördögök" 69-szer győztek, 50 döntetlen mellett 45 City-siker született.


ELLENBLOG MEG EMITT!

MANCHESTER CITY-BLOG ITT!

Eladja edzőközpontja névhasználati jogát a Manchester United. A futballklub sajtóinformációk szerint 184 és 230 millió euró közötti összeghez jut az üzlettel. A stadion nevének értékesítése ugyanakkor nem téma az egyesületnél: „Az Old Trafford név nem eladó” – hangsúlyozta Ed Woodward alelnök.


„Az utolsó másodpercekben elveszíteni a bajnokságot borzalmas érzés volt, de ha olyan klubnál dolgozol, mint a United, akkor minden évnek motivációval telítve és a bajnoki cím megszerzésének céljával kell nekivágni. Mindez a menedzser személyiségéből ered, és a játékosok tisztában vannak vele. A klub és a játékosok mindig sikerre éhesek, ezért vagyunk ennyire eredményesek” – mondta a „vörös ördögök” tízese, Wayne Rooney.


„Talán az élen lennénk és talán a Bajnokok Ligájában is ott lennénk a negyeddöntőben. Volt esélyünk rá, hogy három-négy játékost szerződtessünk, akik erősítést jelentettek volna, de most már vége a bajnoki versenyfutásnak” – így a hazaiak mester, Roberto Mancini, és hozzátette, a United eközben erősített.

Az előző idény 36. fordulójában a bajnoki címről döntött a manchesteri csapatok derbije – a világoskékek 1–0-ra nyertek, és a folytatásban már nem engedték át az első helyet.

Hétfő este csúcsrangadót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokságban: az éllovas Manchester United a városi rivális, címvédő és jelenleg 2. Cityt fogadja.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MANCHESTER UNITED–MANCHESTER CITY ANGOL BAJNOKI MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United31252471–33+3877
2. Manchester City31198457–27+3065
3. Chelsea31177761–33+2858
4. Tottenham32177855–40+1558
5. Arsenal31168761–34+2756
6. Everton311313549–37+1252
7. Liverpool321310959–40+1949
8. West Bromwich Albion321351442–43–144
9. Swansea3210111143–42+141
10. Fulham311091243–47–439
11. Southampton329101346–53–737
12. West Ham311071435–44–937
13. Newcastle321061642–56–1436
14. Norwich City327141130–49–1935
15. Stoke City327131228–39–1134
16. Aston Villa32891535–59–2433
17. Sunderland327101534–45–1131
18. Wigan31871637–57–2031
19. Queens Park Rangers324121629–52–2324
20. Reading32581936–63–2723
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik