Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.01.14 13:25 Frissítve: 2010.12.14 00:02

Kevin Keegan szívesen ülne le a Newcastle United kispadjára

Kevin Keegan nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ő foglalja el a Newcastle megüresedett kispadját. A „Hatalmas Egér” azután került az érdeklődés középpontjába, miután Harry Redknapp kijelentette, ő semmiképp sem követi Sam Allardyce-t a „szarkák” vezetőedzői posztján. Keegan korábban már öt évig irányította a fekete-fehérek szakmai munkáját, most szívesen visszatérne szeretett csapatához.

Elképzelhető, hogy nemsokára ismét Keegan ül le a "szarkák" kispadjára
Elképzelhető, hogy nemsokára ismét Keegan ül le a "szarkák" kispadjára
Lapértesülések szerint segítőjének Alan Shearert neveznék ki, aki a United legendájának számít. Tíz éven keresztül, 1996 és 2006 között volt az együttes első számú gólfelelőse, most azonban szívesen venne részt a szakmai irányításban.

Keegan a neki szegezett kérdésre, miszerint vállalná-e a vezetőedzői megbízatást, azt válaszolta, még nem volt ideje gondolkodni ezen az eshetőségen.

Ugyanakkor leszögezte az angol válogatott volt szövetségi kapitánya, hogy kétség sem férhet ahhoz, a Newcastle csapata felé húz a szíve, és nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen tisztségben visszatér a St. James’ Parkba.

A szakvezetői teendőket jelenleg Nigel Pearson látja el, akivel szombaton kiütéses, 6-0-s vereséggel hagyták el az Old Trafford gyepét.

Keegan 1992 februárjában ült le először a fekete-fehérek kispadjára, és a gárda ekkor még a másodosztályban tanyázott.

A „szarkáknak” a következő évben már sikerült is feljutniuk az első osztályba az akkori Division Two megnyerésével, és első élvonalbeli szezonjukban a dobogó harmadik fokán végeztek.

A United az egyik legpatinásabb klub az angol mezőnyben, 1892-ben alapították, és indulásuk óta négyszer szerezték meg az aranyérmet az első osztályban.
2020.03.27 18:11:08

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

Hatodik elveszített döntője után a legfontosabb európai klubtrófeát elnyerte csapatával a német edző.

2020.03.23 21:49:10

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A katalán edző mindent vagy semmit játszik, de a BL-serleg nélkül is a mennybe megy. Sorozatkritika.

2020.03.25 12:26:57

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A sztoriból épp csak a boldog végkifejlet hiányzik: Paddy Galligan épp azon a nyáron kapott szívrohamot, mikor a legendás stadion bezárt.

2020.03.23 18:50:53

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Statisztika- és predikcióhalom: íme 2019–2020 eddigi legjobbjai a Fantasy Premier League alapján.

2020.03.22 10:20:15

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Mint a süllyedő hajó – a sunderlandi klubfutball drámája nyolc felvonásban. Kritika.