Nemzetisport.hu nyomtatott 2005.09.24 18:12 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Anglia: kikapott a West Brom és a Manchester is

Hiába tért vissza a West Bromwich Albion labdarúgócsapatába a héten kézműtéten átesett Gera Zoltán, a birminghamiek kikaptak a vendég Charltontól, amely kiválóan kezdte a szezont.

A találkozó eleje nagyon rosszul indult a hazaiak számára, hiszen Steve Watson a tizenhatoson belül leterítette a villámgyors Jerome Thomast, Chris Foy bíró ezért teljesen jogosan büntetőt, ezt Danny Murphy be is vágta. A volt liverpooli futballista a félidő közepén még egy remek Rommedahl-átadás végén megduplázta az előnyt.

Bryan Robson a második félidőben Kamara beállításával megpróbálta a támadójátékát erősíteni, ez hamar eredményt is hozott, hiszen a nemrég igazolt középhátvéd, Curtis Davies kihasználta Andersen kapus egy hibáját és a hálóba fejelt, ám az egyenlítés már nem sikerült.

Megkapta első gólját a bajnoki címvédő Chelsea, a fiatal Luke Moore-nak azonban felemás napja lehetett, mivel csapata, az Aston Villa kikapott Londonban, a kékeknél Frank Lampard vitte a prímet a két góljával.

Tovább folytatódik az Everton vesszőfutása, David Moyes fiai ezúttal hazai pályán, az újonc Wigantól szenvedtek vereséget.

Hatalmas meglepetésre a Manchester United saját pályáján kapott ki az egykori MU-csatár által irányított Blackburntől, a norvég Pedersen kétszer is bevette Edwin Van der Sar kapuját, a hazai csapatban Ruud van Nistelrooy gólja egyedül kevés volt.

A szezont botrányosan rosszul kezdő Newcastle a Manchester City elleni hazai meccset "behúzta", a gólt a Real Madridtól hazatérő Michael Owen szerezte.

Nem tudott nyerni az Arsenal sem, az Ágyúsok az élvonalba most visszatért West Ham otthonában csak gólnélküli döntetlenre voltak jók.

Anglia, 7. forduló:
Chelsea-Aston Villa 2-1 (Lampard 45., 75.-11-es ill. L. Moore 44.)
Everton-Wigan 0-1 (Francis 47.)
Manchester United-Blackburn 1-2 (Van Nistelrooy 67. ill. Pedersen 33., 81.)
Newcastle-Manchester City 1-0 (Owen 18.)
West Bromwich-Charlton 1-2 (Davies 51. ill. Murphy 9.-11-es, 31.)
West Ham-Arsenal 0-0

Az NSO ajánlja:

AZ ANGOL A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
Fordulóról fordulóra
A Premier League csapatai, 2005-2006
Magyarok a Premier League-ben

PREMIER LEAGUE szurkolói füzet 2005-2006 - Töltse le itt!

Mindent a Premier League-ről

A Premier League győztesei, 1889-
A Premier League gólkirályai, 1889-
Futball-lexikon



Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
2019.10.06 14:35:11

Angol labdarúgás H. D.

Ole Gunnar Solskjaer csapata sorozatban a 11. idegenbeli tétmérkőzésén maradt nyeretlen.

2019.10.05 15:47:41

Angol labdarúgás M. G.

Brendan Rodgers Leicestere nagyon közel állt ahhoz, hogy megszakítsa a listavezető győzelmi szériáját.

2019.09.30 20:41:02

Angol labdarúgás M. G.

A hétfő esti rangadó pocsék első és szórakoztató második félidőt hozott, a döntetlen alighanem igazságos.

2019.09.28 14:14:57

Angol labdarúgás T. D.

Nagyszerű mérkőzést vívott a két csapat • Pep Guardiola csapata megszerezte idénybeli ötödik sikerét.

2019.09.28 13:15:27

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Hétből hét győzelem a Liverpool mérlege a Premier League-ben.