NBA: Rose tragédiája – így lett „Jordan-utódból” megtört sztár

Ha nem lenne valahol nagyon szomorú ez az egész történet, most kezdhetnénk azzal, hogy Derrick Rose-ról már akkor tudni lehetett, hogy el van átkozva, amikor még szinte el sem kezdődött a pályafutása. Épp csak bekerült az NBA-be, amikor már elszenvedte minden idők egyik legostobább sérülését. Almát hámozott otthon, és amíg kiment egy korty vízért, a kést lerakta az ágyra, majd mire visszaért, elfelejtette, hogy ott van, és szépen belekönyökölt a pengébe, de úgy, hogy tíz öltéssel kellett összevarrni a felvágott karját.

És most, kilenc évvel, egy az Év újonca és egy a Liga legértékesebb játékosa (vagyis MVP-) címmel, három All-Star-szerepléssel, egy róla elnevezett szabállyal, továbbá négy térdműtéttel és több mint ötévnyi szenvedéssel később alighanem sok mindent megadna azért, hogy csak a karját vágja el egy almahámozó késsel. Mert akkor minap nem kellett volna „magánokokból” elhagynia a Cleveland Cavaliers együttesét, amelyhez csak a nyáron szerződött, és nem kellene legújabb sérülése, egy november 7-i bokaficam után azon elmélkednie önkéntes száműzetésében, senkivel sem tartva a kapcsolatot, hogy 29 éves korára talán jobb volna véget vetnie valaha varázslatosnak ígérkező és úgy is induló pályafutásának.

OLYAT TETT, AMIT LEGUTÓBB CSAK JORDAN

Pedig úgy volt, hogy Rose csodagyerek lesz (szülővárosa következő nagy kosárzsenije, Michael Jordan után), aki Chicago egyik legveszélyesebb külvárosában felcseperedve kitör a szegénységből, és minimum bajnoki címig vezeti a Jordan visszavonulása óta ilyesmiről minden remény nélkül álmodozó Bullst. A legrosszabb, ami kiderült róla, az volt, hogy a gimiben néhány jegyét feljavították, és olykor az egyetemen is más vizsgázott helyette, amiből ugyan óriási balhé kerekedett (a végén a Memphis egyetemnek, Rose alma materének 2007–2008-as szezonját – az egyetlent, amelyben hősünk pályára lépett – büntetésből kihúzták a történelemkönyvekből), de a Chicago Bullst ez cseppet sem akadályozta meg abban, hogy a 2008-as játékosbörzén elsőként válassza ki az irányítót. És már tíz mérkőzés után kiderült, hogy ez volt a helyes döntés: Rose mind a tíz alkalommal legalább tíz pontot szerzett, ami legutóbb Jordannak sikerült Bulls-mezben – na ja, parádésan látott a pályán, és megállíthatatlanul tört a gyűrűre. Utóbb rájátszásba vitte az addig vergődő Chicagót, élete első playoffmeccsén akkora dupla duplát csinált 36 ponttal és 10 gólpasszal, amekkorát előtte csak a jelenleg a Houston Rocketsben remeklő Chris Paul, és egy korai, apró térdsérülést leszámítva minden csodásnak tetszett.

A következő évben Rose-ból annak ellenére is All Star lett (Jordan óta az első Bulls-játékosként), hogy most meg a bokája sérült meg, a 2010–2011-es idényben pedig, 22 és fél évesen, az NBA-történelem legfiatalabbjaként, megválasztották a liga legértékesebbjének, és teljes joggal: több mint 2000 pontot és 600 gólpasszt jegyzett az idényben, ezt a határt pedig akkor már több mint 30 éve csak LeBron James és Michael Jordan tudta átlépni. Rose-nak csak a nagydöntőbe nem sikerült elvezetnie a Bullst, miután a Keleti főcsoport fináléjában összeakadt a James-, Dwyane Wade- és Chris Bosh-féle csodacsapattal, a Miami Heattel. De Chicagóban továbbra is nagy reményeket társítottak hozzá, meg egy ötéves, 94.8 millió dolláros szerződést, amely csak azért születhetett meg, mert külön szabálypontot kreáltak a liga és a játékosok közti kollektív szerződésben: eszerint extrém esetben a különlegesen jó játékosok elvihetik a bérkeret 30 százalékát is. (Ez azóta is Derrick Rose-szabályként él az NBA-folklórban, az irányítón kívül csak két játékosra alkalmazták valaha.)

ELMENT A KEDVE, HAZAMENT A MAMÁHOZ

Rose tündöklése azonban 2012. április 28-án hirtelen véget ért: a Philadelphia 76ers elleni rájátszásmeccsen egy felugrásnál elszakadt a térdszalagja. A következő 17 hónapban meccset sem tudott játszani, amikor pedig 2013 őszén visszatért, hiába mondogatta, hogy jobban érzi magát, mint bármikor, egy hónap elteltével ismét cserbenhagyta a térde: most porcsérülés miatt dőlt ki az egész idényre. És bár a következő két évet hellyel-közzel végigjátszotta (már csak a meccsek harmadát-negyedét hagyta ki kisebb nyavalyákkal...), sőt 2015-ben a rájátszásba is bejutott a Bullsszal, már nem a korábbi szupersztárt idézte, csak egy egész jó kosarast szupersztár fizetéssel; úgyhogy 2016 nyarán fájó szívvel elcserélték a New York Knickshez.

Rose eredetileg még akart is New Yorkban játszani, és pusztán a szerzett pontok szempontjából vállalható idényt is futott, de irányító létére képtelen volt szabadulni a labdától (gólpasszhatékonyság tekintetében nem volt a liga 30 legjobbja között a posztján), a védekezése pedig valahol a szomorú és a gyalázatos között ingadozott, amire csak részben magyarázat, hogy a sorozatos térdsérülések nyomot hagytak az oldalazó mozgásán – a lelkesedésén ugyanis nemkülönben. És ezt ő maga is érezte. Idén januárban egy meccs előtt se szó, se beszéd lelépett a csapattól (mint kiderült, hazament az anyukájához), és már ekkor szárnyra kapott a hír, hogy legalább egy időre annyiban is hagyná ezt az egész kosárlabdadolgot, annyira nehezen viseli, hogy nem képes a régi, még az első térdsérülése előtt megszokott teljesítményt nyújtani. Kisvártatva ugyan visszatért (jól meg is büntették a rövid dezertálásért), de áprilisban megint tönkrement a porc a térdében, a Knicks pedig a szezon végén nem marasztalta.

EDDIG BÍRTA, HOGY NEM MEGY NEKI A JÁTÉK

A nyáron Rose Clevelandbe szerződött, ahol LeBron James csapattársaként lehetett volna a kezdőirányító (már ameddig Isaiah Thomas vissza nem tér a sérüléséből) egy tuti döntőesélyes csapatban – márpedig Rose még sosem lépett pályára NBA-fináléban. Nem csoda, hogy alig több mint kétmillió dollárért is hajlandó volt aláírni, és az utóbbi évekhez képest még egészen jól is játszott – míg ki nem ment a bokája. Ez pedig már neki is sok volt: megüzente, hogy egyelőre ne is keressék, és otthagyta a Cavalierst. És bár Tyronn Lue edző azt mondta, visszavárják, a csapattársak pedig mind a támogatásukról biztosították, döntsön bárhogyan, kérdés, látjuk-e még valaha a pályán. Persze hetvenmillió oka volna a visszatérésre, hiszen ennyit kap dollárban az egyik nagy cipőgyártól a következő hat évre elosztva, feltéve, hogy játszik az NBA-ben.

Csak hát az elmúlt öt idényben három évre való meccset hagyott ki, és miközben mindent belead (nyáron még le is fogyott, hogy kisebb terhelésnek tegye ki a térdét), sorban érik az újabb és újabb sérülések, és képtelen visszanyerni a formáját, védekezésben pedig ő a csapat gyenge pontja. Ezt pedig fejben nagyon nehéz lehet elviselni, és úgy tűnik, Derrick Rose eddig bírta a megpróbáltatásokat. A szíve még vinné előre, de a teste nem engedelmeskedik, és most a fejével kellett döntést hoznia.