NHL: túlórás bostoni sikerével Keleten elődöntős a Washington Capitals

Vágólapra másolva!
2012.04.26. 06:43
null
A Capitals számára folytatódik az idényt, a Bruinsnál gyorsan a végére értek (Fotó: Reuters)
Címkék
A Washington Capitals bejutott az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Keleti főcsoportjának elődöntőjébe, miután összesítésben 4–3-ra nyerte meg az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot a Boston Bruins ellen. A továbbjutásról döntő, hetedik mérkőzésen a Capitals Bostonban túlórás góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél.

A tét nagyságához mérten kirívóan sportszerű találkozón – egy bostoni és három washingtoni kiállítás – a Capitals Matt Hendricks révén szerzett előnyt a 12. percben, ezt Tyler Seguin egyenlítette ki a 35. percben. Mivel az eredmény nem változott, jöhetett a túlóra: Joel Ward a harmadik perc végén döntött. A Capitals mindkét góllövőjének ez volt az első találata a playoffban, jól időzítettek, csakúgy, mint a három gólpasszosuk, akik közül ketten szintén először iratkoztak fel a rájátszásban ebben a statisztikai mutatóban. A Washington kapusa, Braden Holtby 31, Tim Thomas 25 lövést védett.

A Philadelphia Flyers (5.) után a Washington a második továbbjutó Keleten, a New York Rangers (1. kiemelt)–Ottawa Senators (8.) és a Florida Panthers (3.)–New Jersey Devils (6.) 3–3-ra áll.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Boston Bruins (2.)–Washington Capitals (7.)
1–2 – h.u.
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4–3, a Washington Capitals javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik