NHL: Todd Reirden lett a bajnok Capitals vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 20:17
Az eddigi másodedző, Todd Reirden irányítja a következő szezonban a Stanley-kupa-győztes Washington Capitals jégkorongcsapatát.

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnokának azt követően kellett új vezetőedző után néznie, hogy a csapatot sikerre vezető Barry Trotz a múlt hét elején távozott, majd bejelentette, hogy a New York Islandersnél folytatja a munkásságát.

A fővárosiak – Brian MacLellan általános igazgató pénteki közlése szerint – végül házon belül találtak megoldást Trotz pótlására: a 47 esztendős Reirden az elmúlt négy évben az edzői stáb tagja volt, az elmúlt két idényben ráadásul elődje első számú segítőjeként dolgozott.

A 31 NHL-együttes közül a Capitals volt az egyetlen, amelynek még nem volt meg a vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik