NHL: öt gólpasszt adott a Pittsburgh-játékos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.28. 08:16
null
Kicsi a rakás a Vancouver Canucks–Anaheim Ducks meccs hevében (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában a legutóbbi játéknapon a sérüléséből felépült Kris Letang öt gólpasszal járult hozzá a Pittsburgh Penguins 5–3-as sikeréhez a Winnipeg Jets ellen, míg a sereghajtó Buffalo Sabres sorozatban tizenkettedik alkalommal kapott ki.



A Pittsburgh a harmadik harmad elején még hátrányban volt, majd megszakítás nélkül három gólt ütött, és nyert – négy vereség után először –, noha két legnagyobb sztárja, Sidney Crosby és
Jevgenyij Malkin sérülés miatt hiányzott. Ami a Sabres teljesítményét illeti, előtte legutóbb éppen a
Pittsburgh produkált hasonlóan rossz sorozatot: még a 2003–2004-es szezonban a Penguins szériában 13-szor kapott ki. A Winnipeg öt győzelem után szenvedett most vereséget.

A Detroit Red Wings és a listavezető Anaheim Ducks sorozatban a hatodik sikerét aratta. Előbbi a Florida Panthers vendégeként győzött úgy, hogy Stephen Weiss egy góllal és két gólpasszal három pontot szerzett volt klubja ellen, amely immár ötödször kapott ki zsinórban. Az Anaheim dán kapusának, Frederik Andersennek mindössze 17 lövést kellett hárítania a Vancouver Canucks otthonában a 4–0-s diadalhoz.

Az összesített második helyen álló Nashville Predators klubcsúcsot állított be azzal, hogy egyvégtében nyolcadik hazai fellépésén is győzött, ezúttal hosszabbítás után a Colorado Avalanche ellen. A New York-i rangadót a keleti első Islanders nyerte simán az előző idényben döntős Rangers ellen. A vendégek csak 8.1 másodperccel a vége előtt tudtak betalálni a vasárnapi All Star-gálán is fellépett, most 40 védést bemutató szlovák Jaroslav Halaknak.

NHL
ALAPSZAKASZ

Columbus Blue Jackets–Washington Capitals 4–3
New York Islanders–New York Rangers 4–1
Philadelphia Flyers–Arizona Coyotes 4–3 – szétlövéssel
Pittsburgh Penguins–Winnipeg Jets 5–3
Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 4–2
Florida Panthers–Detroit Red Wings 4–5
Montreal Canadiens–Dallas Stars 3–2
Nashville Predators–Colorado Avalanche 4–3 – hosszabbítás után
Calgary Flames–Buffalo Sabres 4–1
Edmonton Oilers–Minnesota Wild 1–2
Vancouver Canucks–Anaheim Ducks 0–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik