NHL: örök lúzernek tűnt, többszörös bajnokként vonul vissza

A legszebb öröm a káröröm: 2009. június 12-én fél Amerika röhögött bele Marián Hossa arcába. A szlovák klasszis egymás után második Stanley-kupa-döntőjét bukta el, Darwin-díjat érdemlően. Az addigi tízéves NHL-pályafutása alatt a kupára hiába áhítozó csatár 2008-ban az ígéretes Pittsburgh Penguinshez igazolt, hogy aztán hatmeccses döntőben kikapjanak a Detroit Red Wingstől. Ezután, a bajnoki címet tovább kergetvén, postafordultával áttranszferált Detroitba – kell-e mondanunk, az egy évvel korábbi nagydöntő visszavágóján a Red Wings mindent eldöntő hetedik meccsen maradt alul, nyilván a Pittsburghgel szemben?!

Csakhogy a gúnyolódók egyet elfelejtettek: mindig az nevet, aki utoljára nevet…

TIZENHÉT ÉVESEN IRÁNY AZ NHL!

Hossa egy 16 ezer lelkes kisvárosban, Ólublóban született, a Szepesség északi részén. Jégkorongozni mégis a több mint 250 kilométerre, nyugatra fekvő Trencsénben kezdett ötévesen, a város ikonikus klubjában, a Duklában, méghozzá eleinte centerként, mígnem az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Jaroslav Walter észrevette, hogy gyorsaságát szélsőként sokkal jobban tudja kamatoztatni, így kirakta a jobb oldalra. Igaza lett: Hossa a teljes pályafutását itt játszotta végig.

Őstehetség volt, gyors, technikás, intelligens, és ahogy cseperedett, a tesfelépítése is az ideálishoz közelített. Alig 17 évesen bemutatkozott a Dukla színeiben a szlovák élvonalban, az Extraligában; bár a berobbant kifejezés helytállóbb: első szezonjában, 1996–97-ben 60 meccsen szerzett 64 pontja (35 gól+29 assziszt) mellett +44-es(!) plusz-mínusz mutatóval járult hozzá a Trencín bajnoki címéhez!

Ez a szenzációs teljesítmény nem maradhatott észrevétlen a tengerentúlon sem, így kisebb csoda, de Hossának egyetlen felnőttidény elég volt, hogy draftolják a világ legjobb jégkorongbajnokságába, az NHL-be! Ráadásul előkelő helyen, az első kör 12. helyén választotta ki az Ottawa Senators, amelynél pályafutása második leghosszabb időszakát húzta le.

Bár az első idényben a Sens még a WHL-ben szereplő farmcsapatában, a Portland Winter Hawksnál „edzette” (69 meccsen 94 pontig jutott…), hét mérkőzésen a nagyoknál is szerephez jutott, adott is egy gólpasszt.

KÉT SZÉK KÖZÖTT A FÖLDRE HUPPANT

NHL-karrierje a következő szezontól indult be igazán – a 2002–2003-as idényben már egy pont/meccs átlagot produkált a főcsopordöntőig menetelő együttesben. A nagydöntő azonban nem jött össze, miként a következő idényben sem, és bár a 2004–2005-ös lock-out után a Sens három évre szóló, 18 millió dolláros szerződést írt alá vele – amivel a legjobban fizetett szlovák jégkorongozóvá vált –, sokáig nem örülhetett, mert az Ottawa az utolsó pillanatban bevonta az NHL addigi legnagyobb üzletébe, és őt, valamint a védő Greg de Vriest az Atlanta Thrashershez küldte a 2000-ben 1/2-es Dany Heatleyért cserébe.

A poén a történetben, hogy bár az Atlanta az NHL százéves történelmének egyik legrosszabb csapata, Hossa kivirágzott, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az orosz szupersztárral, Ilja Kovalcsukkal került egy sorba. A Thrashersnél egyénileg két legsikeresebb szezonját futotta, a másodikban, immár csapatkapitány-helyettesként, az alapszakasz 82 meccsén 100 pontig jutott – a franchise történetének első játékosaként.

De egy, jobban mondva – az Atlanta esetében – két vörhenyes gezerigó (igen, ez a thrasher nevű madár magyar megfelelője) nem csinál nyarat: a csapat Hossa és Kovalcsuk szárnyalása ellenére is szörnyen gyenge maradt, és a szlovák sztár észlelte is, hogy ott esélye sem lesz elhódítani minden jégkorongozók Szent Grálját, a Stanley-kupát.

Így a 2007–2008-as idény végén felbontotta szerződését, és várta az ajánlatokat, amelyekből persze volt is bőven. Hossa végül a Pittsburghöt választotta, ahol akkor már olyan ifjú zsenik bontogatták szárnyaikat, mint Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin. Ekkor jött azonban az első felsülés: mint már említettük, a Pens ugyan a rájátszásban a nagydöntőig jutott, de ott alulmaradt a Detroit Red Wingsszel szemben. Ez pedig annyira érzékenyen érintette a tíz éve bajnoki címre áhítozó, most a cél előtt, az utolsó akadályban elbukó Hossát, hogy elkeseredésében elutasította a vele mindenáron hosszabbítani akaró (öt évre évi 7 millió dollárt ajánló!) Pittsburgh szerződésajánlatát, és azzal a lendülettel átigazolt a Penst a bajnoki címtől elütő Detroithoz – mondanunk sem kell, ezzel egycsapásra a leggyűlöltebb közellenséggé vált a még javában a sebeiket nyalogató Pittsburgh-szurkolók körében.

Érthető hát, hogy a Pens-fanatikusok határtalan öröménél csak Hossával szembeni kárörömük volt nagyobb, miután a következő szezonban ugyanez a finálé jött létre, és a Penguins visszavágott a Red Wingsnek! A szlovák tehát két szék között a földre huppant.

De a sors végül kárpótolta – bőségesen.

OTTHONRA LELT, HÁROM STANLEYT NYERT

Az akkoriban építkező, jobbnál jobb játékosokból és nagyobbnál nagyobb tehetségekből álló Chicago Blackhawks benne találta meg az utolsó építőkockát, aki ahhoz kellett, hogy felhúzza dinasztiáját. A Hawks nem cicázott, vakon megbízott az addig csapatainak rendre szerencsétlenséget hozó sztárban (pedig a média és a szurkolók már megalkották a „Hossa-átok” fogalmat): 12 évre szóló, összesen 62.8 millió dolláros gigaszerződést kötött vele, az addigi legnagyobbat a franchise történetében.

A kockázat megtérült: a Jonathan Toews, Patrick Kane, Hossa, Duncan Keith vezette Blackhawks rögtön Hossa első ottani idényében megnyerte a Stanley-kupát, a szlovák így sorozatban harmadik nagydöntőjét már nem veszítette el, és végre-valahára a magasba emelhette a hőn áhított trófeát, amelyet aztán az NHL-es szokásjognak megfelelően haza is vitt Trencsénbe, ahol több tízezres tömeg csodálta-ünnepelte.

A Hawks aranycsapata ezt követően sem állt meg, 2010 után 2013-ban és 2015-ben is bajnok lett, azaz Hossa az ínséges évek után hat esztendőn belül háromszor hódította el a kupát – ha úgy tetszik, Lúdas Matyi módjára háromszor verte le a töménytelen gúnyolódást a tengerentúli médián és a gonoszkodó szurkolókon…

És bár még lehetett volna benne egy-két jó év, végül egészen bizarr okból kellett a visszavonulás mellett döntenie.

Az előző idény előtt bejelentette, olyan allergiával küzd, amelynek nyomán a bőrén kiütések és elváltozások jelentkeznek a hokifelszereléstől. Ezt sokan nem akarták elhinni, és azzal vádolták őt és a Chicagót, csupán így akarják hosszú távú sérültlistára rakatni, mert ennek köszönhetően évi ötmilliós fizetése nem számítana bele a klub bértömegébe, ezzel a Hawks beférne a fizetési sapka alá… Az NHL által kirendelt független orvosszakértő azonban engedélyezte a sérültlistára helyezést, Hossa így az egész évadot kihagyta, a héten pedig, 19 szezon után, be is jelentette visszavonulását.

Nagy bánata, hogy a három Stanley-kupa mellett válogatott szinten nem nyert semmit (a 2010-es és a 2014-es olimpián is épphogy lecsúsztak a dobogóról, mindkétszer a bronzmeccsen buktak el, miként a 2004-es világbajnokságon is), de így is kitörölhetetlen nyomot hagy a jégkorongtörténelemben: a legendás Stan Mikita és Peter Stastny után minden idők harmadik legeredményesebb szlovák hokisaként akasztja szögre a korcsolyát!