NHL: lerabolta a fél ligát, „all int” mondott a Columbus

Vágólapra másolva!
2019.02.28. 13:37
null
Matt Duchene-nel akár a Stanley-győzelemre is ráhajthat a Columbus (Fotó: Getty Images)
A Columbus bemondta az all int. A reménytelen csapatokat leraboló Blue Jackets nagyot szakított az átigazolási időszak alatt, ennek két eredménye lehet: siker vagy totális bukás.

 

A Columbus az a csapat az NHL-ben, amelyik 2000-es alapítása óta mindössze négyszer tudott bejutni a rájátszásba, akkor is minek: mindannyiszor úgy zúgott ki az első körben, hogy a lába nem érte a földet. A Blue Jackets emellett leginkább borzalmas játékospolitikájáról, elhibázott draftválasztásairól és arról nevezetes, hogy az egyetlen klub az NHL jelenlegi 31 együttese közül, amely története során még sohasem nyert párharcot a rájátszásban…

Hogy a franchise-ról kialakult kép most változik-e, arra hamar választ kapunk. A „kék kabátosok” ugyanis a magyar idő szerint hétfő este lezáruló átigazolási időszak legaktívabbjaivá léptek elő finn Jarmo Kekelainen, az NHL egyetlen európai GM-je vezetésével.

Noha a Columbus háza táján az elmúlt hetekben az volt a legnagyobb hír, hogy aktuálisan legnagyobb sztárjuk szokás szerint el akarja hagyni a süllyedő hajót – ezúttal az orosz Artyemij Panarin nem akarja elfogadni a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, meg a kétszeres Vezina-győztes kapus, Szergej Bobrovszkij sem –, ez hamar megváltozott. Kekelainen ugyanis szép nagy követ hajított az állóvízbe, és úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel. Lerabolta a teljes újjáépítés előtt (közben) álló Ottawát és New York Rangerset, előbbitől megszerezte korunk egyik legjobb csatárát, a Stanley-kupán kívül már mindent megnyerő Matt Duchene-t és társát, Ryan Dzingelt; utóbbitól a Stanley-kupa-győztes hátvédet, Adam McQuaidet, és még egy tartalék kapust is hozott a világklasszis Bobrovszkij mögé Keith Kinkaid személyében.

 

A cél egyértelműnek tűnik: Kekelainen amellett, hogy szeretné, hogy a csapat ne csak bejusson a playoffba, de ott végre menjen legalább egy-két kört, minden bizonnyal az új igazolások segítségével is próbálná maradásra bírni az oroszait.

Ebben azonban nem kis kockázat rejtőzik, mi több, óriási. Gondoljunk csak bele: ha esetleg így sem sikerül ütőképes csapatot kialakítani, akkor totális katasztrófa fenyeget. Borítékolható, hogy Panarin és Bobrovszkij kéz a kézben venné kalapját, a szezon végéig szerződtetett Duchene sem biztos, hogy maradna, ráadásul értelemszerűen az érte adott első körös draftjoguk sincs már meg, annyira rossz helyen pedig már nem végezhetnek, hogy ismét jó helyen választhassanak az újoncbörzén.

Magyarul: legkésőbb tavasszal választ kapunk arra, hogy a Blue Jackets képes lesz-e végre kitörni a skatulyából, vagy marad egyszerűen csak az örök vesztes Columbus…

Nyertek még

Nagyot nyert az átigazolási időszak alatt a Nashville Predators és a Dallas Stars is. Előbbinek már eddig is bivalyerős kerete volt, de most pluszban szerzett még két topcsatárt Wayne Simmonds és Mikael Granlund személyében; meg egy vízhordót, Brian Boyle-t, így ne legyen kétségünk afelől, hogy a két éve elbukott nagydöntő után ismét rámennek a Stanley-kupa-győzelemre – nem is esélytelenül! A Dallas eközben Mats Zuccarellót hozta el a reménytelen Rangerstől – utóbbi klasszis kapusa, Henrik Lundqvist könnyek között búcsúzott a norvég sztártól –, Jamie Oleksiakot pedig vissza a Pittsburghtől, így csalódás lenne, ha a Stars lemaradna a rájátszásról.

Tovább erősödött másik két bajnokesélyes, a San Jose Sharks és a Toronto Maple Leafs is, miután előbbi megszerezte a Detroit svéd gólgyárosát, Gustav Nyquistet, utóbbi pedig védelmét erősítette meg a Los Angeles Stanley-kupa-győztes bekkjével, Jake Muzzinnal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik