NHL: döntő fontosságú 21 másodperc New Yorkban

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 06:52
null
Munkában Jean-Francois Berube, a New York Islanders kapusa (Fotó: Reuters)
New York-i győzelmekkel ért véget az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) két szerdai mérkőzése: a Rangers a Bostont, az Islanders az Ottawát küldte haza pont nélkül.

 

Az Islanders a második harmadban vitte döntésre a dolgot a Senators ellen: John Tavares szerezte meg a vezetést a hatodik percben, majd a játékrész hajrájához közeledve Brock Nelson és Matt Martin 21 másodpercen belül háromgólosra növelte az előnyt.

Az NHL-mérkőzésen mindössze negyedszer kezdő Jean-Francois Berube 22 védéssel járult hozzá ahhoz, hogy az Islanders véget vessen idénybeli leghosszabb, négyes vereségszériájának – az első harmadban, gól nélküli állásnál volt egy futballkapusokat idéző látványos, visszavetődéses védése kesztyűs kézzel.

A Bruins 41–24-re „megnyerte” a lövőpárbajt a Rangers ellen, a végeredmény mégis sima hazai sikert sejtet – pedig nem volt az: Henrik Lundqvistnak 39 védéssel kellett leszerelnie a vendégeket! Az első harmadban két emberelőnyös gólt előkészítő Keith Yandle volt a másik kulcsfigura, no meg persze azok, akik betaláltak: a 24 gólnál tartó Mats Zuccarello, Derek Stepan, az eddig 26-ot vágó Derick Brassard, valamint J. T. Miller és Rick Nash.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Islanders–Ottawa Senators 3–1
New York Rangers–Boston Bruins 5–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik