NHL: a ligavezér szerint be lehet majd fejezni az idényt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 08:10
null
Gary Bettman optimista a folytatással kapcsolatban (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi jégkorongligát (NHL) irányító Gary Bettman szerint minden érintett azon dolgozik, hogy be tudják fejezni a koronavírus-járvány miatt március közepén félbeszakított szezont.

 

„Hiszek abban, hogy ha eljön az ideje, és megfelelők lesznek a körülmények, akkor átgondolva a lehetőségeinket, le tudjuk bonyolítani az idény hátralévő részét" – idézte Bettmant a The Mercury News.

A liga elnöke hozzátette, szerinte a bajnokság törlése a legkönnyebb megoldás lenne, ami azt jelentené, hogy a továbbiakban már senki nem akar dolgozni azért, amiben ő maga is hisz, vagyis, hogy lesz valamilyen esély a folytatásra.

„Az államok és a városok lassan újranyitnak, és ha megfelelő lépéseket hajtunk végre, akkor alkalmasak leszünk arra, hogy befejezhessük az NHL-szezont” – nyilatkozta Bettman.

Az elnök az alapszakasz és a rájátszás programtervére vonatkozóan még nem árult el konkrétumokat, de azt elmondta, hogy ha augusztusban vagy szeptemberben tudják csak lezárni a 2019–2020-as idényt, akkor a következőt nem kell októberben elkezdeniük, csúsztathatják novemberre vagy decemberre a rajtot.

„Rugalmasnak kell lennünk, hiszen a legfőbb cél, hogy valamilyen módon befejezhessük a mostani idény, és egy teljes alapszakaszt tudjunk rendezni a következő évadban” – tette hozzá Bettman.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik