NFL: szárnyaló Sasok, leégő Cowboys, Eli kínos százasa

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 13:21
null
Az elmúlt hetekben szárnyal a Philadelphia. Megtörik a sorozat? (Fotó: AP)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 12. fordulójában Tom Brady újabb rekordot döntött meg, a Baltimore Ravens újabb főműsoridős meccset nyert meg, Julio Jones megint mindenkit elkápráztatott (ahogyan Antonio Brown is), Eli Manning pedig kellemetlen mérföldkőhöz érkezett. Novemberben szárnyaltak a Sasok, leégtek a dallasiak.

ESTE OTTHON? RAVENS!
John Harbaugh irányításával a 13. főműsoridős (nálunk hajnali fél hármas) meccséből a 12.-et nyerte meg otthon a Ravens. Az egyetlen vereség a Steelers elleni, 2010-es 10–13. Az egyetlen alkalom, amikor a csapat több mint 20 pontot engedett, az a Patriots elleni 31–30-as siker volt.

ISTEN HOZTA, JULIO, MÁR HIÁNYOLTUK!
Julio Jones relatíve gyengén kezdte az idényt, bár nem is annyira a tíz meccsen szerzett 786 yard, mint az egyetlen TD-elkapás festett rosszul. A Buccaneers ellen mindkét kategóriában kapaszkodott, 253 yardot és két TD-t kapott el – és futott is még 15 yardot amúgy. Ez volt a harmadik, legalább 250 yardos mérkőzése a Falcons kiválóságának, 2014-ben a Packers (11 elkapás, 259 yard), 2016-ban pedig a Panthers (12, 300) védelme ellen brillírozott. Senki másnak nincs egynél több ilyen meccse... Mondjuk Antonio Brown még így is előtte van a szezonban szerzett yardokat illetően, az idény során hatodszor is 100, és negyedszer 150 yard fölé jutott (169, összesen már 1195).

NOVEMBER? EAGLES! DE NEM IS KICSIT...
A Philadelphia megnyerte mindhárom novemberi meccsét. Oké, oké, volt már ilyen. Csakhogy az Eagles mindhárom meccsét 28 pontos különbséggel nyerte meg (51–23-ra verte a Denvert, 37–9-re a Dallast és 31–3-ra a Chicagót), márpedig ekkora (84 pont) különbségre egy hónapon belül legutóbb a 49ers volt képes, 1993-ban (akkor 122–38 volt a mérleg, most 119–35).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2017-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

NOVEMBER? A DALLAS NAGYON NEM...
Na jó, ez picit sarkítás, mert a Chiefs ellen jó volt még a csapat, sorozatban hatodszor szerzett legalább 28 pontot, egymást követő harmadik győzelmével 5–3-ra javította a mérlegét. Aztán életbe lépett Ezekiel Elliott eltiltása, azóta három meccs, három vereség. Dak Prescott 0 TD, 5 interception, 14 sack kombinációt varázsolt össze, a 180 yardot sem érte el egyik mérkőzésen sem, ahogyan a Cowboys sem a tíz pontot. A Falconstól 27–7-re, az Eaglestől 37–9-re, a Chargerstől 28–6-ra kapott ki a gárda, és a 2009-es Browns óta első csapatként játszott zsinórban három meccset tíz szerzett pont alatt... Ráadásul a védelem sem remekelt, Philip Rivers 434 yardot és 3 TD-t passzolt.

ELI MANNINGNEK MEGVAN A 100., DE ALIGHA ÖRÜL NEKI
A Giants újra kikapott, ezzel Eli Manning lett az első kezdő irányító, aki egy csapatnál 100 alapszakaszmeccset veszített el. Az örökranglistán így sem vezet, VinnyTestaverde hét együttesnél fordult meg, és 123 alapszakaszmeccsen kapott ki (126-on a rájátszással együtt), BrettFavre 123 vereségnél állt meg (ebből 112 volt az alapszakaszban, s közülük 93 Green Bayben), FranTarkenton 114 zakóval zárt (109 volt az alapszakaszban, 73 Minnesotában), DrewBrees 109 vereséggel áll (105 az alapszakaszban, 76 New Orleansban), WarrenMoon pedig 108-cal fejezte be (101 az alapszakaszban, 79 a Houston Oilersnél). Eli Manning 104 vereséget számlál összesen. Egy darabig lehet, hogy újabb viszont nem is lesz, mivel 13 év után kikerült a Giants kezdőjéből!

COUSINS: 15 000, WILSON: 150, AP: 12.!
Kirk Cousins a Giants elleni 242 passzolt yardjával már 15 151-nél jár, Russell Wilson pedig a 49ers elleni két TD-passzával 150-nél. Adrian Peterson a Jaguars elleni 79 futott yardjával 12 276-nál, ezzel pedig Edgerrin Jamest (12 246) és Marcus Allent (12 243) is megelőzte az örökranglistán, amelyen a 12. helyen áll.

ELKEZDŐDÖTT A GAROPPOLO-ÉRA SAN FRANCISCÓBAN?
A Seattle 24–13-ra legyőzte a 49erst, ami kevéssé meglepő tény. A San Francisco számára mégis fontos mérkőzés lehet, hiszen a hajrájában debütált a csapatban Jimmy Garoppolo, a szezon közben a Patriotstól megszerzett irányító. A C. J. Beathard sérülése miatt az utolsó másodpercekre pályára kerülő passzmester pedig nem sokáig húzta az időt, két passzkísérletéből két sikeres átadással, 18 yarddal és egy utolsó másodperces touchdownnal zárt. A játékosok sztrájkja során 1987-ben bemutatkozó Mark Stevens óta ő az első 49ers-irányító, akinek az első két passza valamelyikéből touchdown született. Már szerdán be is jelentették, hogy a Bears ellen Garoppolo lesz a kezdő irányító.



BRADY ÚJABB KORREKORDJA
Nem meglepő, de újabb csúcsot döntött meg Tom Brady: ő az első, legalább 40 éves irányító, aki egy szezonban eljut 26 TD-passzig (Warren Moon 1997-ben, Brett Favre 2009-ben ért el 25-ig), és van még öt találkozója tovább javítani a rekordon. A Dolphins ellen 4 TD-passzt produkált, ez már a 28. meccse volt legalább ennyivel, aminél csak Peyton Manning (35) és Drew Brees (31) jegyzett többet. A mostani terméssel már 482-nél tart összességében, ezzel megelőzte a Rams ellen egyet szerző Breest az örökranglista harmadik helyén (481).

DINASZTIA? PATRIOTS!
A New England a Dolphins legyőzésével 9–2-re javította mérlegét, vagyis már biztos, hogy több győzelemmel zár a 16 meccses alapszakaszban, mint amennyi vereséggel. Sorozatban ez a 17. év, amikor ez összejön a Patriotsnak (pedig közte volt egy év, amikor Brady már az első meccsen megsérült), ilyen hosszú sorozatra pedig még egy gárda sem volt képes az 1970-es egyesülés óta, nemhogy a szabadügynökérában!



AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok: Philip Rivers (LA Chargers) 434
Futott yard: Joe Mixon (Cincinnati) 114
Elkapott yard: Julio Jones (Atlanta) 253

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Tom Brady (New England) 3374
Futott yard: Le'Veon Bell (Pittsburgh) 981
Elkapott yard: Antonio Brown (Pittsburgh) 1195
Szerelések: Zach Brown (Washington) 110
Sackek: Everson Griffen (Minnesota), Chandler Jones (Arizona) 12
Interceptionök: Kevin Byard (Tennessee) 6

BÁTOR JÓSKA

Azt megérezte Jóska, hogy az eddig egyaránt 30 pont felett átlagoló Rams és Saints csatáján 51 pont sem születik (46), a yardokat tekintve utolsó Patriots ellen viszont a Dolphins elért 16 pontot (17 – igaz, ebből egy TD-t a védelem jegyzett, szóval nem volt messze...)

A Bills védelme a múlt héten a korábbi, szebbik arcát mutatta, Tom Bradyt pedig legalább négyszer sackelik majd a buffalóiak. Kéthosszú széria is megszakad Jóska szerint: a zsinórban hetet nyerő Vikings kikap Atlantában, a Broncos viszont hét vereséget követően Miamiban már nyer.

TIPPELDE

Az előző fordulóban Nagy-Pál Tamás és Borbély László is 14–2-vel zárt, utóbbinak ezzel az összetettben kilenc pontra nőtt az előnye.

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
2017. 11. 23., 18.30Detroit Lions–Minnesota Vikings23–30
2017. 11. 23., 22.30Dallas Cowboys–Los Angeles Chargers6–28
2017. 11. 24., 2.30Washington Redskins–New York Giants20–10
2017. 11. 26., 19.00Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers34–20
2017. 11. 26., 19.00Cincinnati Bengals–Cleveland Browns30–16
2017. 11. 26., 19.00Indianapolis Colts–Tennessee Titans16–20
2017. 11. 26., 19.00Kansas City Chiefs–Buffalo Bills10–16
2017. 11. 26., 19.00New England Patriots–Miami Dolphins35–17
2017. 11. 26., 19.00New York Jets–Carolina Panthers27–35
2017. 11. 26., 19.00Philadelphia Eagles–Chicago Bears31–3
2017. 11. 26., 22.05Los Angeles Rams–New Orleans Saints26–20
2017. 11. 26., 22.05San Francisco 49ers–Seattle Seahawks13–24
2017. 11. 26., 22.25Arizona Cardinals–Jacksonville Jaguars27–24
2017. 11. 26., 22.25Oakland Raiders–Denver Broncos21–14
2017. 11. 27., 2.30Pittsburgh Steelers–Green Bay Packers31–28
2017. 11. 28., 2.30Baltimore Ravens–Houston Texans23–16
13. FORDULÓ
2017. 12. 1., 2.25Dallas Cowboys–Washington Redskinstv: Sport2
2017. 12. 3., 19.00Atlanta Falcons–Minnesota Vikingstv: Sport2
2017. 12. 3., 19.00Baltimore Ravens–Detroit Lions
2017. 12. 3., 19.00Buffalo Bills–New England Patriots
2017. 12. 3., 19.00Chicago Bears–San Francisco 49ers
2017. 12. 3., 19.00Green Bay Packers–Tampa Bay Buccaneers
2017. 12. 3., 19.00Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2017. 12. 3., 19.00Miami Dolphins–Denver Broncos
2017. 12. 3., 19.00New York Jets–Kansas City Chiefs
2017. 12. 3., 19.00Tennessee Titans–Houston Texans
2017. 12. 3., 22.05Los Angeles Chargers–Cleveland Browns
2017. 12. 3., 22.25Arizona Cardinals–Los Angeles Rams
2017. 12. 3., 22.25New Orleans Saints–Carolina Panthers
tv: Sport2
2017. 12. 3., 22.25Oakland Raiders–New York Giants
2017. 12. 4., 2.30Seattle Seahawks–Philadelphia Eaglestv: Sport2
2017. 12. 5., 2.30Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelerstv: Sport2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik